in

Barátok közt: Ez történt az 1. héten

Barátok közt: Ez történt az 1. héten.

Attila és Júlia kitartanak a döntésük mellett, bár egyikük sem akarja igazán, de úgy érzik, hogy nincs más választásuk. Gizella, Hanna és Zsófi megpróbálja kibékíteni Kristófot és Tóbiást. Ádám előrelépést ér el a Veintraub-féle nyomozásban, csak az a kérdés, hogy az információnak mekkora ára van. A vízprojekt új tulajdonoshoz kerül.

Rudiék akciója egyáltalán nem zökkenőmentes, sőt a problémák csak egyre inkább halmozódnak. Vilmosék komoly bajba keverednek az autójuk eladásakor. Vajon mi lesz Ludwig sorsa?

Attila és Júlia egyaránt zavarban vannak, mikor újra felvetődik a válás kérdése, de mivel ebben állapodtak meg, ehhez tartják magukat. Nóra meglepődik, mikor megtudja, hogy a válóper ötlete immár mindkét rész felől biztossá vált. Eközben Júlia bevallja Péternek, hogy csak azért válna, mert nem teheti tönkre Attila új kapcsolatát Szilviával.

Gizella aggódik, amikor azt látja, hogy Kristóf és Tóbiás még mindig nem békültek ki. Kristóf megkéri Tóbiást, hogy ne kivételezzen vele, tekintsen rá úgy, mint egy átlagos beosztottjára. Tóbiás túlteljesíti a kérést és feleslegesen főnökösködik Kristóffal, aki így fel akar mondani. Gizella Hannát és Zsófit hívja segítségül ahhoz, hogy kibékítse Tóbiást és Kristófot, de nem járnak sikerrel.

Ádám ismét Gigihez látogat, ezúttal azért, hogy megszerezze a széf kódját. Megkéri Gigit, hogy azt a nyakláncát vegye fel az esti randira, amit a széfben tárol, így ki tudja lesni a kódot. Később sikerül kinyitnia, és egy pendrive-ot talál. Letölti róla az adatokat, amiket később megmutat Hannának. Több ingatlan adásvételi szerződése volt a pendrive-on, de egyik sem Veintraub nevén van. Ádám meg akarja osztani az információt Kasznárral, de Hanna lebeszéli róla.

Az irodába összehívott taggyűlés során kiderül, hogy Nóra a víz új tulajdonosa. Gigi a sorsoló borítékot elrejti Nóra mappái közt, és Nóra később észreveszi, hogy kizárólag az ő neve szerepelt a cetliken. Nóra nem akarja elfogadni a vízprojektet, de Gigi meggyőzi, hogy rajta kívül senki másnak nem szívesen adná. Nóra úgy dönt, hogy visszaadja a Berényi Kft-nek a projektet, de csak azzal a feltétellel, ha Miklós minden családtagot rávesz, hogy szálljon vissza a cégbe. Miklós ezután visszahívja Attilát és Ágnest is a cégbe, a Kft. újraegyesülő ülésén azonban egyikük sem jelenik meg.

Rudi a képeket egy felfújható csónak dobozába rejti, majd beadják Lucának, hogy Szerbiába mennek vadvízi evezésre. Luca zokon veszi, hogy nem tarthat a csapattal, és szomorúságát Milánnal osztja meg. Emília felfedezi, hogy Milán eltűnt. Kiderül, hogy Milán és Luca titokban elbújtak a lakóautóban.

Félix megtalálja Milán levelét, amiből rájön, hogy Milán Rudiékkal van, azaz valószínűleg tudomást fog szerezni a képcsempészetről. Az utazás során egy rendőr állítja meg a családot játszó csempészeket. Hogy elkerüljék a lebukást, Luca Cukival eltereli a rendőr figyelmét. Közben az ideges Emília azt fontolgatja, hogy esetleg bevonja a rendőrséget Milán keresésébe. Félix megijed, és átadja a nőnek Milán levelét. A határnál egy határőr ugyan elkezdi átkutatni a kocsit, de Milán eljátssza, hogy influenzás, amivel eltántorítja az őrt az alapos átvizsgálástól. Az adásvételt viszont maga a vevő akadályozza meg, akinek a testőrei fegyvert rántanak, így Rudiék kénytelenek fizetség nélkül átadni a képeket.

Miközben Rudi és Krisztián arról vitázik, hogy visszaforduljanak-e, vagy menjenek a pénz után, Aliz felfedezi, hogy Milán eltűnt.

Vilmos meghirdeti az autóját, hogy legyen pénzük Bözsivel utazgatni. Az első jelentkező az autóra hamar befut, Vilmossal el is indulnak egy próbakörre, de a jelentkező végül nem veszi meg a kocsit. Később, amikor a letört Vilmos egy korábban leejtett elemet keresgél a kocsiban, egy zacskó fehér port talál az ülés alatt.

Bözsivel közösen úgy döntenek, hogy beviszik a rendőrségre a drogot. Mielőtt azonban ezt megtehetnék, Vilmos telefont kap a dílertől, aki visszaköveteli a szert. Vilmos visszateszi a drogot az autója ülése alá. Később tanácstalanul megy haza: senki nem jött el a csomagért. A fenyegetés miatt már nem mernek a rendőrségre menni, azonban Irma a segítségükre siet.

Mennyire ismered a Barátok közt c. sorozatot Kvíz

Miután kiderül Ágnes számára, hogy Ludwigot kómában tartják az orvosok, megnyugtatja Lizát, hogy nem kell többé félnie a férfitól. Emíliának eljátssza a megtört feleséget, aki önmagát okolja a történtekért.

Liza elárulja Ottónak, hogy attól fél, Ágnesnek köze lehetett a balesethez. Ágnes később megtudja, hogy a rendőrségnek kötelező kivizsgálni, mi történhetett Ludwiggal aznap éjjel. Arról is megbizonyosodik, hogy számíthat-e Gizella lojalitására. Eközben Ludwig állapotában változás történik.

A Barátok Közt hétköznaponként jelentkezik az RTL Klub képernyőjén.

Szólj hozzá!

A Vígszínház most közölte: “Ti is segítsetek abban, hogy…”

Fatmagül – íme a sorozat ajánlója