in

Bement a lépcsőházba, majd a rendőrségen kötött ki

A kecskeméti rendőrök beazonosították, elfogták és őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt F. Ferenc 42 éves kiskunhalasi lakossal szemben.

Az elsődleges információk szerint ismeretlen tettes 2016. március 4-én 16 óra 40 perc körüli időben a megyeszékhelyen bement egy lépcsőházba, majd az ingatlan udvarán lévő nyitott garázsból egy festményt vett magához.- közölte a rendőrség

A tolvaj távozás közben találkozott a sértettel, aki megismerte a képet és visszavette tulajdonát.

A festmény tulajdonosa ezt követően értesítette a rendőrséget, azonban nem tudta visszatartani a feltételezett elkövetőt, aki a járőrök kiérkezését megelőzően elmenekült.

A helyszínre érkező rendőrök azonnal adatgyűjtést folytattak az ismeretlen férfi beazonosítása és felkutatása érdekében. A bevezetett nyomozási cselekmények eredményeként a nyomozók látókörébe került egy 42 éves kiskunhalasi lakos. Mivel F. Ferenc ismeretlen helyen tartózkodott, ezért a Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai 2016. március 29-én elfogatóparancsot bocsátottak ki vele szemben.

Az egyenruhások a körözött férfit 2016. március 31-én 0 óra 10 perckor a megyeszékhelyen elfogták és előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárás során az is kiderült, hogy a feltételezett elkövető egy nappal korábban ugyanabból a garázsból egy kerékpárt is eltulajdonított.

A rendőrök F. Ferencet őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság 2016. április 1-jén elrendelt.- tájékoztatott a police.hu.

Szólj hozzá!

Kigyulladt egy kamion szombaton

Döbbenet! Huszonnégy embert menekítettek ki a tűzoltók Budapesten