in

Béres Ilona szavai a Kossuth-díj átvétele után

Alább Béres Ilona 2000-ben adott nyilatkozatát közöljük.

Az elismerés mindig jól esik, főként egy hosszú pálya után. Harmincnyolc éve vagyok hű a színészmesterséghez, ez alatt a majd négy évtized alatt sikerekkel és sikertelenségekkel tarkított élményeket is szerezhettem – mondta Béres Ilona a Kossuth-díj átvétele alkalmából az MTI-nek.

A Jászai Mari-díjas, kiváló művész az MTI-nek nyilatkozva elmondta: úgy érzi, szerencsés pillanatban kapta az állami elismerést.

Béres Ilona emlékezetes alakításai

Megfogalmazása szerint olyan “skálán játszhatott”, amely sokaknak nem adatik meg, ezért nincs is hiányérzete, kifejezett vágya arra vonatkozóan, milyen szerepet szeretne még életre kelteni.

Béres Ilona játszott a Boldogtalanokban, A bolond lányban, a Tévedések vígjátékában, a Szentivánéji álomban, a Szerelmem, Elektrában, a Bolha a fülbe című darabban, a Barbárokban, a Három nővérben, a Trójai nőkben.

Emlékezetes alakításokat nyújtott televíziós és mozifilmekben, például A kőszívű ember fiaiban, Az aranyemberben, az Álmodozások korában, az Egy szerelem három éjszakájában, az Esős vasárnapban, a Talpig úriasszonyban, a Hivatásos szűzben.

Béres Ilona a Nemzeti Színházban illetve a Várszínházban jelenleg három előadásban szerepel. Molnár Ferenc A Hattyú, Csiky Gergely Nagymama, valamint Shakespeare Tévedések vígjátéka című darabjában élvezheti játékát a közönség.- közölte az MTI 2000. március 15-én.

Szólj hozzá!

Gyászhírt közölt az Országos Széchenyi Könyvtár

Galambos Lajcsit megműtötték – megszólalt a zenész