in ,

Betlehemi figurák készítése – ötleteket adunk

Betlehemi figurák, jászol készítése – ötleteket adunk.

Betlehem készítése – Kreatív ötletek
“Amióta csak az eszemet tudom, a karácsony elengedhetetlen tartozéka az otthonunkban (lehetőleg a karácsonyfa alatt) elhelyezett betlehem.

Emlékszem, hogy gyerekkorunkban együtt készítettük a miénket anyukámmal, egy boltban kapható kivágós-ragasztós foglalkoztatóból. Ki kellett vágni a megadott szereplőket, majd „felépíteni” az istállót, és beleragasztani különböző képsíkokban a figurákat.

A műveletben én is részt vettem, bár úgy emlékszem, hogy az apróbb kivágások és ragasztások akkor még meghaladták az én kézügyességemet.

Minden karácsonykor, mikor előkerült a kis betlehemi jelenet, nagy büszkeséggel tekintettem rá. Sajnos ez a közösen készített darab már nincs meg, mert az évek folyamán annyira elhasználódott, de élénken él az emlékeimben szinte minden részlete.

Bár nagyon tetszenek a különféle ajándékboltokban vagy vásárokban kapható verziók is, bevallom, hogy számomra az igazi betlehem saját kezűleg készített.” – írja bevezetőjében a napiboldogság oldal szerzője.

10+1 elképesztő, saját készítésű karácsonyi betlehem! – Napi Boldogság

 

The post Betlehemi figurák készítése – ötleteket adunk appeared first on Karácsony 2021.

Szólj hozzá!

Tippek az adventi koszorú gyertya rögzítéséhez

Adventi naptár készítés otthon – hasznos ötleteket adunk