in ,

Busójárás 2022 program – infok itt!

Busójárás 2022 program – infok itt!

Ma kezdődik a mohácsi busójárás

Gyermek néptánccsoportok és busócsoportok bemutatóival, farsangi felvonulással kezdődik meg csütörtökön délután a mohácsi busójárás, amelyen keretében hat napon át 64 busócsoport minden eddiginél több, 2000 maskarása űzi a telet a Duna-parti városban.

Az ország egyik legnagyobb hagyományőrző eseményét tizenöt helyszínen csaknem másfél száz programmal rendezik meg február 24. és március 1. között.

Csütörtökön délután kettő órakor kezdődnek az események: a busójárás nyitórendezvényét a Széchenyi téri színpadon tartják kisiskolások és óvodások bemutatkozásával, polgármesteri köszöntővel, majd gyermek néptánccsoportok és busócsoportok lépnek a deszkákra.

Ezt követően gyermek maskarások, kisbusók farsangolnak a város utcáin és terein, az érdeklődők busójárási eszközöket tekinthetnek meg, bemutatkozik a Klepetalo busócsoport és táncházat is rendeznek, emellett megnyitják a mohácsi busójárásról és a bajai maszkajárásról szóló időszaki kiállítást a Kanizsai Dorottya Múzeumban.

A híres népszokás leglátványosabb programjait a tradíciónak megfelelően az idén is farsangvasárnapon tartják meg. A busók így február 27-én kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát a város főterén.

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO első magyarországi elemként vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára a busójárást 2009-ben.

A népszokás idei részletes programjairól, a helyszínek megközelítéséről, parkolási információkról a www.mohacsibusojaras.hu oldalon és a rendezvény hivatalos közösségi oldalán olvashatóak további részletek.

MTI

Időpont: 2022. február 24- március 1.

A megfelelő időben történő tervezés érdekében egy kis információ a Busójárás időpontjának kiszámításáról:

A farsang időpontja változó. A kezdete mindig január hatodika, azaz vízkereszt napja, a vége viszont évről évre változik, eshet akár február vagy március elejére is.

A farsang időpontja egyszerűen kiszámolható. Farsang a húsvét előtti 40 napos  nagyböjt kezdetével kezdődik. Utolsó napja a húshagyókeddet követő hamvazószerda. A számolásnál a húsvét dátumából kell kiindulni, ami szintén változó ünnep. A húsvétot a tavaszi napéjegyenlőség (márc. 21) utáni első holdtöltét követő vasárnap ünnepeljük. Ha ettől visszaszámolunk 40 napot, akkor megkapjuk a farsang végét. Ezt a napot nevezzük a Húshagyó keddnek, ez a 40 napos böjt előtti utolsó nap, amikor még szabad a tánc, a vigadalom és fogyasztható hús.

Bővebb – Busójárás 2022 program

A következő évek
Mohácsi Busójárás
dátumai, amiket be is lehet írni a naptárba:
2023. február 16-21.
2024. február 8-13.

Szólj hozzá!

Exatlon Hungary All Stars február 23-ai adás – nézd vissza!

Szombati munkanapok 2022 – hasznos infok itt!