in

Csak színház és más semmi – Pénteken indul a tévésorozat második évada

Pénteken indul a Csak színház és más semmi című tévésorozat második évada a Duna televízióban, ahol hat héten át követhetik a nézők az epizódokat.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint a Megafilm Service sorozatának első évada egy híres díva és rendező férje magánéleti válságába engedett bepillantást. A történet három szatirikus hangvételű szálon futott, melyek párhuzamosan bonyolódtak és alkalmanként összefonódtak.

A sorozat vezető írója továbbra is Divinyi Réka, forgatókönyvírója és kreatív producere Goda Krisztina.

Divinyi Réka az új szériáról az MTI-nek elmondta: most is Alinda, Petra és Nóra – a vezető színésznő, az írónő és az öltöztetőnő – a három fő női karakter, az ő életüket bonyolítják tovább.
Új karakterek is megjelennek: csatlakozott a szereplőgárdához többek között a jelmeztervezőt játszó Tenki Réka, a vállalkozót alakító Mészáros Béla, valamint Klem Viktor, Dobó Kata és Szombathy Gyula.

Az első évad befejezése után hat hónappal játszódó folytatásban Alinda (Schell Judit) és Barna (Csányi Sándor) rendbe hozták a házasságukat és a gyerekvállaláson gondolkodnak. Petra (Szávai Viktória) és Dénes (Szervét Tibor) szétköltöztek, Petra netes társkereső oldalakon keres új párt, Dénes Kittyvel (Pálos Hanna) lakik. Nóra, az öltöztetőnő jelmeztervezővé szeretne előlépni.

A színház anyagi gondokkal küzd, fontos, hogy az új bemutató sikeres legyen, ezért szerződtetnek egy fiatal rendezőt (Klem Viktor), aki ragaszkodik hozzá, hogy Lili (Mikecz Estilla) legyen a főszereplő, amiért Barna és Alinda is neheztel. A színházban tehát újra kitör a háború és felbukkan egy gazdag befektető is, ami bonyodalmakhoz vezet.

Divinyi Réka elmondta: az új sorozatban szeretnék jobban megmutatni a színházi kulisszákat, egy színház működését. Az első évad után jó visszajelzéseket kaptak, úgyhogy igyekeztek a történetet hasonló hangvételben és színvonalon folytatni.

“Aki szereti a romantikus, vidám, kicsit ironikus hangvételű sorozatokat, az meg fogja találni a számítását” – tette hozzá.

A sorozat első évada a mediaklikk.hu oldalon megtekinthető, de a történetet úgy alakították, hogy aki nem látta az első részt, az is be tudjon kapcsolódni. A második széria is a színház életéből 5-6 hetet, az olvasópróbától a premierig tartó időszakot öleli fel.

A forgatás tavaly nyáron és ősz elején zajlott, a fő helyszín ezúttal is Thália Színház volt, amelyet a sorozatban Komédiás Színháznak neveznek, emellett külső helyszíneken is dolgoztak. A második rész képi világa hasonló a korábbihoz, az operatőr továbbra is Babos Tamás. Az új sorozatot – az ezúttal is hatszor 52 perces epizódokat – Miklauzic Bence és Orosz Dénes rendezte, producere Kálomista Gábor.

A televíziós sorozatok egyre népszerűbbek, egyre inkább játékfilmes igénnyel készülnek – mondta a vezető író, hozzátéve: a közönség szívesen nézi a hazai színészeket és az olyan történeteket, amelyek rólunk szólnak, ismerős helyzeteket ábrázolnak, azt a nyelvet, humort használják, amelyet értünk, amelyet a sajátunknak érezhetünk.

Elmondta: már gondolkodnak a harmadik évadon.

MTI

Szólj hozzá!

Gundel Takács Gábor: “Mindig bajban vagyok, amikor…”

Red Bull Pilvaker 2017 – infok a jegyek kapcsán