in

Csokit rabolt, a rendőrök elkapták, majd…

Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozást folytatott rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Krisztián 25 éves helyi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a feltételezett elkövető 2015. október 5-én 7 óra 55 perckor egy kecskeméti élelmiszerboltban a kabátja bélésébe rejtett 28 tábla csokoládét, majd az édességekkel fizetés nélkül akart távozni. A gyanús férfira a bolt egyik szabadnapos alkalmazottja figyelt fel, aki megkísérelte visszatartani a gyanúsítottat.
K. Krisztián az ellopni szándékozott csokoládék megtartása érdekében meglökte az őt feltartóztatni próbáló sértettet, majd az édességekkel sietve távozott az üzletből.

A bolt vezetője menekülés közben utolérte a 25 éves helyi lakost és az eltulajdonított termékek visszaadására szólította fel, azonban a férfi megöléssel fenyegette meg a nőt és a 28 tábla csokoládéval együtt elfutott.

A kecskeméti járőrök a megadott személyleírásnak köszönhetően a bejelentést követő öt percen belül elfogták a feltételezett elkövetőt és előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök K. Krisztián ruházatának átvizsgálása során hiánytalanul megtalálták az ellopott termékeket.

A rendőrkapitányság munkatársai a 25 éves férfit kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság 2015. október 7-én elrendelt.

A rendőrök az eljárást a napokban befejezték, a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

Szólj hozzá!

Szándékosan hajtott a sértettnek

Vonaton fogták el