in

Csonka Bandi szívbemarkolóan nyilatkozott az édesanyjáról

Születésnapját ünnepelte Csonka Bandi. Hiába tény és való, hogy a fiatalos színészen egyszerűen nem látszik az idő múlása, 365 naponként ős is pontosan egy esztendőt idősödik. Pici 1965 január 16-án kiáltott először át a világba. Aznap minden megváltozott.

A népszerű színész D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorában egyszer azon morfondírozott, hogy miközben a mozirajongók alig várják, hogy a sikeres filmeket folytassák, és bizony a készítők is meglátják benne az üzleti lehetőséget, miért van az, hogy a slágereknek nem születik második része. Mert bizony – még ha nem is mindenki emlékszik rá – a sokak által Picinek becézett színésznek több szólóalbuma is megjelent, és az egyik legsikeresebb dala éppen a Ding-dong volt.

A színművész a műsorban kifejtette, hogy a szülei annak idején nem kifejezetten örültek fiuk pályaválasztásának, mert attól tartottak, ha negyven éves kora után már nem kap elég szerepet, nehezen találhatja meg az újabb hivatását. A félelmük úgy tűnik, nem igazolódott be, mert Thália igen jól ellátja munkával Bandit. Ráadásul Csonka éveken át volt az RTL Klub egyik vezető műsorvezetője is.

– Tudom, mit jelent az úgynevezett Bandika-jelenség. Mindenki azt gondolja, hogy én mindig vidám vagyok, és az is vagyok, de ez igazából önvédelem. Ahogy én a világban élek, azt kapom vissza másoktól is A barátaim gyakran legyintenek rám, hogy ugyan már, engem mindenki szeret. Ha létezne ilyen dokumentum, azt örömmel alá is írnám, de ilyen papírt én még sosem láttam. Én minden este úgy szeretnék a színpadra lépni, mintha tudnám, hogy az édesanyám is lát, aki már több, mint tíz éve nincs mellettem fizikailag.

Csonka Bandit a születésnapja alkalmából a Veres1 Színház társulata egy tűzijátékkal ékesített tortával köszöntötte A színész elérzékenyült, majd bizonyára jóízűen fogyasztott az ízletes süteményből.

Mivel mással is emlékezhetnénk meg a remek színművész születésnapjáról, mint ezzel a műremekkel? Hallgassák szeretettel, és dúdolják együtt Bandival!

Szólj hozzá!

Kiváló péntek esti program – Zenés játék Karády Katalin dalaival

Bangó Margit: “elég a mának a gondja”