in

Csordás Tibi: “Nem haragszom rá, csak…

A Fáklya Rádió Cool-Túra című műsorának vendége április 4-án Csordás Tibor volt, akit legtöbben a Fiesta együttesből ismerhetnek. Biró Zsolt műsorvezető ismét egy kiváló beszélgetéssel jelentkezett, amelyből sok-sok mindent megtudhatunk Tibiről, s higgyétek el, érdemes meghallgatni ezt a mélyinterjút!

Csordás Tibornak az életében sokáig a sport szerepelt az első helyen, azon belül is a karate. Ám a zene is kísérte, hiszen a családjában több muzsikus is volt.

„Sokáig karatéztam, de gitározni is nagyon szerettem. Ez a kettő pedig ütötte egymást, így a gitár mellett döntöttem. Pedig gyerekként még arról álmodtam, hogy dobos leszek, s a ritmushangszerek mind a mai napig foglalkoztatnak.” –  kezdte Csordás Tibi, majd az is kiderült róla, hogy végül villanyszerelőként végzett, holott persze a zenélés jobban érdekelte. De persze elfogadta, hogy jó, ha van egy „rendes szakmája”, ami akár biztos megélhetést is adhat. S bár villanyszerelőként nem találta meg önmagát, igyekezett dolgozni a zenélés mellett, ám soha nem jött össze, hogy hosszú távon egy helyen maradjon: mindig a zene volt a legfontosabb, egy próba kedvéért simán elkésett vagy kihagyta a következő napot. Hiába, ha a zene hív, vannak, akik nem tudnak nemet mondani, s Tibi pont ilyen srác volt mindig is! 

„A rockzene kapott el először, hiszen amikor én voltam fiatal, még nem volt ennyire nyitott a világ, mint most. 30 éves korom környékén pedig jött a Fiesta, ami a második lángoló szerelem lett. A zene roppant csodálatos dolog, egy életen keresztül lehet tanulni! A latin zene szakmailag nagyobb kihívás volt, mit a rockzene, nagyon élveztem az ismerkedést vele.”  – vallotta Tibi, majd arról is mesélt Bizsonak, hogy bizony a Fiesta első lépései sem mentek könnyen, de egy biztos: a fiúk egy életre megtanulták mi a különbség a lemez kiadása és a kifizetése között… Az első lemezük egyébként rögtön elérte a platina státuszt, a Fiesta pedig berobbant a köztudatba! 

Tibi úgy fogalmazott Bizsonak, hogy a Fiestás sikert álomként éli meg még mind a mai napig. Roppant mód örült neki, hogy működött az, amit elképzeltek, és igyekezett mindvégig a földön maradni:

„Nem azt éreztem, hogy fú, én most mekkora sztár vagyok, hanem azt, hogy amerre járok, mindenhol szeretnek az emberek! Soha nem állt távol tőlem, hogy beszélgessek velük, nem volt teher, hogy közös fotót készítsünk, vagy aláírjak egy képet. Olyan volt ez, mint egy véget nem érő születésnap!” – mondta őszintén Tibi, aki arról is mesélt, hogy szerzőként a Fiestában általában a szövegekért felelt, míg Tomi szerezte a zenéket. 

Hogy a Fiesta lehető leghitelesebb legyen, a páros sokat utazott latin-amerikai területekre, ahol hihetetlen pozitív élmények érték őket, tökéletes volt az inspirálódásra. Mentek, mert vonzotta őket az a világ, és szerették volna a lehető legtöbb ismeretet magukba szívni a latin zenéről, az életérzésről. Ám tizenkét év után fel kellett ébrednie az álomból, aminek a végét Knapik Tamás mondta ki…

„Nem haragszom rá, csak nagyon csalódott vagyok. Olyan szövetség volt ez, amilyen nagyon ritkán alakul ki, s úgy gondolom többet érdemelt volna ez az egész. Ez van, így alakult, az ő döntése volt. Azt gondolom, mára már megbánta, hogy így csinálta, de ezen már nem lehet változtatni. Egy zenekar olyan, mint egy házasság: minden előkerül, sokat vagytok együtt. Ha sebeket kapsz, azokat már nem tudod félrerakni egy ilyen kapcsolatban sem. S elérsz egy olyan pontra, amikor azt mondod: ez nekem semmi pénzt nem ér már meg! Fenntartom, hogy igazságtalannak tartom azokat, amiket a fejemhez vágott! De az élet elrendezte. Én a Fiestát egy örök kapocsnak éreztem, nagyszerűen tudtunk együtt dolgozni!” – emlékezett Tibi, aki azóta már sikeres szólókarriert tudhat magáénak, s naná, hogy latin zenét játszanak a zenekarával. 

„Nagyon hálás vagyok, hogy azt csinálhatom, ami szeretek. Boldog vagyok, hogy kedvelnek az emberek és szívesen beszélgetnek velem! S hogy mi a siker titka? Valószínűleg az, hogy én is ugyanolyan dolgokat szeretnék az élettől, mint mások, csak én sokkal jobban. Szerintem tényleg ez a titok: akarni kell, és tenni érte, nap mint nap, rengeteg munkával! Ez pedig nem csak a zenével kapcsolatos álmokra igaz, hanem egyszerűen mindenre, amit az emberek szeretnének véghezvinni az életük során!” – hangsúlyozta Csordás Tibi, Ám most már többet nem is szeretnénk elárulni a beszélgetésből, sokkal inkább javasoljuk, hogy hallgassátok vissza a beszélgetést, amely a Fáklya Rádió, Cool-Túra című műsorában hangzott el!   

Szólj hozzá!

Napi Mázli nyerőszámok fríss – íme az április 14-ei sorsolás eredmény

Ha átmész a kvízben, valószínűleg orvos vagy! VILLÁMKVÍZ