in

A Dal 2016 – kiderült kivel lép fel Demjén Ferenc

A Dal egyetlen női zsűritagja, Zséda áll most szombaton színpadra, aki nem mást kért fel duett partnerének, mint a rock legendát, Demjén Ferencet. Az újdonsült páros ifj. Malek Miklós és id. Malek Miklós áthangszerelésében Demjén egyik régi slágerét adja elő, szimfonikus zenekar kíséretében.

Egyedülálló produkciónak lehetnek részesei szombat este A Dal második középdöntőjének a nézői. Nem csupán azért, mert a Dal 2016 egyik zsűritagja áll a színpadra, hanem azért is, mert Demjén Ferenc lesz a duett partnere. Az elmúlt évek alatt nem igazán volt példa arra, hogy Demjén Ferenc duettben énekelje el az egyik dalát.
Az „Úgy szeretném” című örök klasszikust adják majd elő, egy teljesen új változatban, amelyet ifj. Malek Miklós és id. Malek Miklós dolgozott és hangszerelt át. A produkciót szimfonikus zenekar kíséri majd.

„Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy Demjén Ferenc igent mondott a duettre, az pedig egy hatalmas plusz volt, hogy a Malek család férfi tagjai is vállalták a produkcióhoz való csatlakozást. Ferenccel régóta ismerjük egymást, de a közös munka még szorosabbra fűzte a kapcsolatunkat. Ezzel a produkcióval egy régi álmom vált valóra, mert nagyon szeretem Demjén Ferenc dalait. Azért esett a választásom az „Úgy szeretném” című számra, mert mind a dalszövege, mind a melódiája illeszkedik hozzám, a dal szövegét pedig egyszerűen imádom.” – nyilatkozta a közös produkció kapcsán Zséda.
„Nagyon örülök annak, hogy Zséda számára is ilyen kedves ez a szám.

Még a 70-es években játszottuk ezt a dalt és tavaly nekem is ismételten bekerült a repertoáromba. A közös feldolgozással újra szárnyakat adtunk a dalnak, és remélem, újból belopja magát az emberek szívébe.” – tette hozzá Demjén Ferenc.

A dal eredetileg Zséda idén megjelenő lemezére készült, amiből a közös produkciónak köszönhetően kaphatunk most egy kis ízelítőt. Ne maradj le te sem a magyar zenei szféra egyik ikonikus párosának az előadásáról, kapcsolj szombat este 19:40-kor a Dunára vagy a Duna World-re, A Dal 2016 műsorára! A szombati adásban a négy döntőbe jutó dalon kívül az is kiderül, hogy ki kapja meg A Dal 2016 Legjobb Dalszöveg díját.

Szólj hozzá!

Bródy János megható dallal jelentkezett

Meghalt Harper Lee