in

December 2-án is Ridikül – íme a vendégek névsora

A műsor december 2-án 17 órakor jelentkezik a Duna Tv-n. A Ridikül témája: Másik énünk.

Sütő Enikő
, modell, ügyvéd, ma egy jól működő modell iskola vezetője éppen egy integrált divatbemutatót szervezett. Amikor jogászként végigjárta a ranglétrát, arra jött rá, hogy nem teszi őt boldoggá a munkája. Úgy érezte elférfiasodott ebben a közegben, felőrölte őt a felelősség, más ügyét jobban kellett képviselnie, mint a magáét.

Mindeddig a modellkedés egy másodlagos dolog volt. Majd a kettő közötti arányok megfordultak. Az útjukat kereső gyerekeknek azt szokta tanácsolni, hogy próbáljanak meg befelé figyelni, hogy mi az, ami tényleg érdekli őket. Enikő úgy gondolja a kreativitás az újkor szelleme.

Mihályi Réka, jogász, énekesnő mindkét szakmája egymás mellett halad. Gyermekként táncosnő szeretett volna lenni, azonban amikor felvették a Balettintézetbe, akkor lett énekesnő, de ekkor már jogász végzettséggel rendelkezett. Jó dolog volt az, hogy gyermekként teret kaptak, semmi sem volt kötelező, viszont amibe belekezdtek azt végig kellett csinálni, de legalább az év végét meg kellett várni.

Felnőttként eljött az a pillanat is, amikor munkahelyén válaszút elé állították, el kellett döntenie, hogy melyik pályát akarja választani. Réka megtanulta a pillanatokat értékelni, szerinte ezekben a momentumokban van elrejtve a “kikapcs gomb” is.

Rónay Dóra, jógaoktató, akinek 17 médiában eltöltött év után jött el a változás. Nagyon sok mindent tanult és az életében mindig jelen volt a művészet is. A televíziózást például később kezdte el tanulni, hamarabb kezdett el dolgozni ebben a szférában. Most már 100%-ban a jógával foglalkozik.

Szerinte mindannyiunk egy önismereti úton van, és a dolgok menetközben derülnek ki. Akkor lépett ki a médiából, amikor kisfia születése után ketten maradtak, kettejükről kellett gondoskodnia és mókuskerékké vált az életük. Ennek volt ára: az energiaveszteség. Dóra szerint a maximalistáknak el kell engediük azt, hogy mindenben tökéletesek legyenek. Az ember folyamatosan tanulja magát.

Szólj hozzá!

Elhunyt Csávossy György

Édes fotó! Besenyei Péter cuki macija