in

Demjén Ferenc életműdíjat kap – gratulálunk

Demjén Ferenc életműdíjas lesz.

2016-ban Bereményi Géza kapta az I. Petőfi Zenei Díj életműdíját, amit idén a magyar popzene egyik legjelentősebb alakja, Demjén Ferenc vesz át Sopronban.

Ebből az alkalomból a 15 hazai popsztár közreműködésével létrejött VOLT Fesztivál Allstars különleges meglepetéssel tiszteleg a popikon előtt: a tehetséges, fiatal producer-dalszerző, Závodi Marcell feldolgozta Demjén Ferenc 1972-ben született szerzeményét, a Bergendy Zenekar Jelszó: LOVE című himnuszát. A dal 2017-es verziójában Deniz, Eckü, Járai Márk, Herrer Sári, Hien, Kama, Király Viktor, Mező Misi, Lábas Viki, Odett, Puskás Peti, Rúzsa Magdi, Szivák Zsolt és Szűcs Krisztián adja egymásnak a mikrofont.

Demjén Ferenc a legfiatalabb generáció számára is igazi példakép, ezt jól mutatja az is, hogy a felkérésre mindenki azonnal igent mondott. A dal rögzítésekor minden résztvevőt arra kértek a szervezők, hogy egy emlékkönyvben üzenjenek a művésznek.

Ezeket a sorokat június 26-án, a Petőfi Zenei Díj show keretében a Telekom VOLT Fesztiválon adják át Demjén Ferencnek.

A Jelszó: LOVE 2017-es verziója május 15-én reggel, a Petőfi Rádió műsorában hangzott el először, a hozzá forgatott videoklip pedig délelőtt 11-kor, a Petőfi Zenei Díj sajtótájékoztatóján, valamint a YouTube-on debütált.

A dalt a felsorolt művészek részvételével élőben egyetlen alkalommal, június 26-án, a Petőfi Zenei Díj showban, Sopronban láthatja a közönség, júniustól pedig a jubileumi Telekom VOLT Fesztivál CD-válogatásán is szerepel.

Érdekesség: ezt a dalt pontosan 30 évvel ezelőtt a népszerű Poptarisznya című műsor felkérésére az akkor legnagyobb popsztárok egyszer már nagy sikerrel, közösen előadták.

Szólj hozzá!

Kóbor János: “Nagyon vártak minket”

Csodaszép előadás! Szinetár Dóra – Milyen szép a világ