in

Döbbenetes baleset történt tegnap este – a rendőrség részleteket közölt

Ismét járható az M43-as autópálya – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A helyszíni szemlét és műszaki mentést követően a rendőrség feloldotta az útlezárást az M43-as autópálya 44-es kilométerében, a főváros irányába tartó oldalon.

Baleset történt 2016. augusztus 27-én 21 óra 30 perc körül Apátfalva közelében. Az eddigi információk szerint egy Budapest felé tartó személyautó megpróbált visszafordulni az autópályán, mikor egy szintén abba az irányba haladó autó odaért, és már nem tudta elkerülni az ütközést.

Az első járművet vezető középkorú férfi a kórházba szállítást követően életét vesztette, míg női utasát súlyos, életveszélyes sérüléssel szállították el a mentők. A másik járműben utazó három személy nem sérült meg.

A helyszínelés miatt teljes útlezárás volt érvényben a balesettel érintett úton, a rendőrök a Budapest irányába tartó forgalmat a régi 43-as főútra terelték. Az útlezárás 2016. augusztus 28-án 3 óra 48 perctől megszűnt, az autópálya forgalma ismét zavartalan.

Szólj hozzá!

Aradszky László tátott szájjal figyelte Zalatnay Sarolta sztoriját

Felfoghatatlan! Halálos baleset Heves megyében