in

Edda Művek az Arénában lép fel 2020-ban – jegyek itt!

EDDA Művek RETROmárcius 7. (szombat), 20.00, Papp László Budapest Sportaréna

Legelső albumát és egyik legendás korszakát idézi meg az EDDA Művek!

Az ország egyik legnagyobb rockzenekara az EDDA Művek, 2020. március 7-én ismét beveszi a Papp László Budapest Sportarénát! Az este számos különlegessége mellette, a közönség egy kisebb időutazás részese is lesz, mivel a zenekar, a sokak által rajongott „bakancsos” korszakot is megidézi majd.

2020-ban éppen 40 éve lesz, hogy az együttes debütáló nagylemeze az EDDA Művek 1. megjelent, s amely országos elismertségbe repítette a bandát. Mai napig, ez a csapat legnagyobb példányszámban eladott lemeze, amely olyan kultikussá vált és örök érvényű slágereket tartalmaz, mint a Minden sarkon álltam már, A fémszívű fiú, az Álom, az Elhagyom a várost (más néven az „EDDA blues”) vagy az Álmodtam egy világot. Az együttes ezután a lemez után sorra ontotta magából az újabb és újabb slágereket, a mély tartalmú dalokat, amelyek közül jó néhány szintén örök közönség kedvenccé vált.

A hosszú, több évtizedes útja során a zenekar mindig képes volt a megújulásra, s mindezt tette úgy, hogy a rajongóit mindvégig maga mellett tudhatta. A hazai zenei élet palettáján is stabil helyett foglalnak el, több millió eladott albummal, több ezer koncerttel, számos szakmai díjjal és kitűntetéssel a hátuk mögött, lelkesedésük és munkásságuk azóta sem hagyott alább.

Az első album jubileuma alkalmából, 2020. március 7-én az Arénában főként azt a régi dicső „bakancsos” korszakot idézik meg, ahol a nagy slágerek, himnuszok mellett, azért újabb dalok is megszólalnak majd. A legendás rockzenekar ezen az estén is mindent belead majd, mindenki készüljön, mert „Mi vagyunk a rock, mi vagyunk az élet”!

Jegyek itt

 

 

Szólj hozzá!

Mikor lesz húsvét 2020-ban? Mutatjuk!

Koncz Zsuzsa a Papp László Budapest Sportarénában lép fel 2020-ben – jegyek itt