in

Egy órája tette közé ezt a videót a rendőrség

A rendőrök néhány órán belül elfogták az elkövetőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya eljárást indított rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 17 éves budapesti lány ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2016. február 23-án 16 óra 50 perc körüli időben Budapest VIII., Mikszáth Kálmán téren egy késsel megfenyegette a sértettet, értékei átadására kényszerítette, aki ennek hatására átadott néhány száz forintot a lánynak. Az elkövető elmenekült a helyszínről.
Nem sokkal később a fiatal elkövető még két sértettet kényszerített késsel az értékei átadására Budapesten a VIII. kerületben. Miután megszerezte a készpénzt, ezekről a helyszínekről is elmenekült.

A fővárosi rendőrök a bevezetett nyomozási cselekmények eredményeként azonosították és a bűncselekmény elkövetésétől számított néhány órán belül lakásában elfogták az elkövetőt.

A fiatalkorú rablót a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztály nyomozói gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását.

Szólj hozzá!
baleset, rendőrség

Meghökkentő hírrel indította a napot a rendőrség

Ma senki nem ünnepli a névnapját? Íme a magyarázat!