in

Egyedül is jól érezheted magad!

Rengeteg cikk foglalkozik azzal, hogy mennyire fontos, hogy egyedül is jól tudjuk érezni magunkat. Sokan szenvednek társfüggőségtől, de még aki otthon jól el is van egymaga, még annak is kihívást jelenthet egyedül beülni egy moziba, vagy épp magányosan eltölteni egy vacsorát egy meghitt étteremben.

Hasonlóan sokat boncolgatott kérdés a maszturbálás is, amelynek a megítélése szerencsére egyre többet változik. 

Ismerd meg önmagadat!

Úgy, ahogy lelkileg, testileg is szükség van némi magányra, hogy minél jobban megismerhesd önmagadat. Ez utóbbihoz nyújt segítséget a Pajkos Pajtás legnépszerűbb vibrátorainak bármelyik darabja.

Mert bár a korábbi generációkba azt nevelték, hogy az önkielégítés rossz és káros, valamint bűnös élvezetnek minősítették, addig a mostani korosztály szerencsére már egészségesebb nézeteket kap. Hiszen a saját magunknak való örömszerzés minden, csak nem ördögtől való, hiszen számtalan előnnyel jár.

Segít neked megismerni a testedet, hogy mi a jó számodra, így a partnereddel való együttlét is élvezetesebbé válik. Csökkenti a stresszt, a szív- és érrendszeri megbetegedések, vagy épp a prosztatát érintő daganatok kialakulásának esélyét. 

Persze álságos lenne, ha nem tennénk említést az árnyoldalairól is, ezért ha tovább olvasol, látni fogod, miféle veszélyeket hordoz magában az, ha magadhoz nyúlsz.

A ló másik oldala…

Az ember gyarló, vitathatatlan tény, és mint olyan, gyakran hibázik, sokszor nézi csak az örömöt, megfeledkezve minden másról. Ez persze az önkielégítés területén is tud galibát okozni, mutatjuk is, hogyan.

A túlzásba vitt örömszerzés ahhoz vezethet, hogy már kevésbé élvezed a pároddal való együttlétet, ami természetesen egyenesen elvisz az elidegenedésig és az esetleges szakításig is!

Akár férfi, akár női szemszögből nézzük, könnyű rákapni a gyors és hatékony élvezetekre, ahol még csak viszonozni sem kell semmit, de ez valóban negatívan hathat a közös együttlétekre, hiszen semmi sem lesz olyan szoros, mint a markod, és egyetlen férfikéz sem fog úgy nyúlni a legintimebb részedhez, mint akár a saját ujjaid.

Fő a mértékletesség!

A fentiekből talán láthatod, hogy nem magával az önkielégítéssel van a baj, hanem azzal, ha túlzásokba esel. Így aztán – mint ahogy az élet sok más területén – úgy is itt is érvényesül a mértékletesség elve.

Ha nem csinálod minden egyes nap, ha hagyod, hogy kuriózum maradjon, és alapvetően a társas testi örömöket tekinted elsődleges orgazmusforrásnak, akkor csupán az előnyei maradnak meg a számodra.

Ha azonban érzed, hogy már túl nagy szerepet kap az életedben az önkielégítés, és vele együtt a vibrátorok és a maszturbátorok is már túl sok pénzt visznek el, akkor mindenképpen érdemes szakember segítségét kérni, még mielőtt tartós hatással lenne az életed többi területére. 

Ne feledd, az önkielégítés olyan, mint a torta: isteni finom, mégsem ehetjük minden nap, hiszen akkor hamar elvész a varázsa, mi pedig túlsúlyosak leszünk. Maradj hát a mérsékelt fogyasztásnál, ami hihetlen élvezeteket tartogat a számodra!

Szólj hozzá!

Szabadulj meg a problémás bőrtől szénhámlasztás segítségével

Bessenyei Ferenc – Bánat nyomja a fejemet