in

Éjszaka dolgozott, a rendőrség most elkapta – videó

Őrizetben a besurranásos lopások elkövetője – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság augusztus 24-én reggel.

A rendőrök elfogtak egy férfit, aki Sopronban több családi házba is észrevétlenül bement, majd a lakásokból különböző értékeket lopott el.

A soproni rendőrök 2016. augusztus 23-án a hajnali órákban elfogták és a rendőrkapitányságra előállították S. István Márió helyi lakost, akit azzal gyanúsítanak, hogy – kihasználva a sértettek figyelmetlenségét és óvatlanságát – több családi házból lopott különböző értékeket.

A gyanú szerint a 31 éves férfi az éjszakai órákban, a tulajdonosok által nyitva hagyott ajtókon észrevétlenül besurrant és az alvó lakók táskáit, iratait, mobiltelefon-készülékeit, készpénzüket, óráikat eltulajdonította. A rendőrök a tettes lakásán házkutatást tartottak, ahol megtalálták az ellopott értékeket, amiket lefoglaltak.

A Soproni Rendőrkapitányságon S. István Máriót – őrizetbe vétele mellett – lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták és a nyomozók előterjesztést tettek a 31 éves férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.

Szólj hozzá!

A rendőrség ezzel a hírrel kezdte a napot – késelés és lövések

Galambos Lajos és Gesztesi Károly nyilatkozott a nagy titokról