in

Ekkor lesz Somló Tamás temetése – hivatalos információ

Csütörtök délután 16 órakor a Kozma utcai izraelita temetőben helyezik végső nyugalomra Somló Tamást.

A gyászszertartáson Kardos Péter főrabbi mondja a búcsúbeszédet, a kántori funkciót Fekete László látja el.

A kedd hajnalban hatvannyolc éves korában, súlyos betegségben elhunyt zenészt az 5/B, úgynevezett művész parcellában helyezik végső nyugalomra.

Emléke legyen áldott!

Somló Iván Tamás 1947. november 14-én született Budapesten, szülei ötéves korában elváltak, testvérével újranősült édesapjuknál maradt. A Práter utcai általános iskola zenetagozatára járt, hegedülni tanult, majd szaxofonra váltott.

Somló Tamás még tucatnyi hangszeren játszott, a basszusgitártól a zongorán át a fúvós hangszerekig, de kedvence a szaxofon maradt. Heinemann Sándornak, a Royal Orfeum vezetőjének, a nagycirkusz karmesterének hatására beiratkozott az Állami Artistaképzőbe, cirkuszi zenebohóc lett.

Elsősorban az LGT énekeseként, basszusgitárosaként, szaxofonosaként írta be magát a magyar rock történetébe.

Többek között Somló Tamás szerezte a Ha a csend beszélni tudna, az Álomarcú lány, az Ülök a járdán, a Valamit mindig valamiért, a Boogie a zongorán, a Primadonna, a Nagyon kell, hogy szeress és az Annyi mindent nem szerettem még című slágerek zenéjét.

Szólj hozzá!

Ma ünnepel Lukács Sándor – köszöntsük nagyszerű előadásával

Somló Tamásra emlékeznek zenésztársai a Sláger Híradóban