in

Elbúcsúztatták Verebes Józsefet – videó

Végső búcsút vett a magyar futballtársadalom Verebes Józseftől.

A Mágust 75. születésnapja másnapján családja mellett több százan, köztük barátai, korábbi kollégái, labdarúgói és szurkolói kísérték utolsó útjára a Budapesten, a Rákoskeresztúri új köztemetőben.

A régi ellenfelek közül Détári Lajos is lerótta tiszteletét a Mágus előtt. Jelen volt a többszörös magyar gólkirály, Illés Béla is, az ETO három évvel ezelőtti bajnokcsapatából pedig Völgyi Dánielt láttuk a temetésen.

Tűzbe ment volna a játékosaiért

A legendás edzőt búcsúztató tiszteletes hangsúlyozta: “bár a foci központi szerepet játszott Verebes József életében, a család, a felesége és lányai jelentették számára a legtöbbet”.

“Tűzbe ment volna a játékosaiért, akik közül sokan második apjukként tekintettek rá”

Verebes Józseftől az ETO részéről Drucskó Zoltán, a győri klub jelenlegi elnöke, az MLSZ és a labdarúgó edzők képviseletében Gellei Imre köszönt el, miközben az ETO mostani, NB III-as csapatának játékosai állnak sorfalat a ravatalozó előtt.- írja a kisalfold.hu.

“Aranybetűkkel írták azt a korszakot a klub történetében, amikor Verebes József vezette az ETO-t. Már csak az ő személyisége, munkássága is megköveteli tőlünk, hogy minél hamarabb újra a legjobbak között szerepelhessen az ETO” – mondta Drucskó Zoltán.

A ravatalozást követően felhangzott a legendássá vált „Meglátja, mester, menni fog!” című dal, a koporsót rengeteg virággal és koszorúval a halottaskocsira helyezték, majd a tömeg utolsó útjára kísérte Verebes Józsefet.

Szólj hozzá!

Kiváló szakember volt – 59 évet élt Fodor János

Kallós Zoltán díszpolgár lesz