in

Segítsünk! Életveszélyben a magyar tévézés legendája

Életveszélybe került 2016 márciusában Erőss Pál, a Jogi esetek című műsorból ismert ügyvéd.

A férfit elütötte egy autó, és annyira leromlott a vérképe, hogy azonnali célzott véradásra van szüksége.

Szerda reggeltől bármelyik vérellátóban adhat vért Erőss Pál számára, csak a nevét kell bemondani (dr. Erőss Pál) és a kórházat (Szent Imre Kórház).

A vércsoport nem számít, nem kell egyeznie.

Erőss Pál a pályáját bírósági fogalmazóként kezdte. 1960-tól kerületi bírósági bíró, majd fővárosi bírósági tanácselnök, 1979-től legfelsőbb bírósági bíró. Ebben a minőségében vezette 1981-től az Igazságügyi Minisztérium Polgári Osztályát.

Munkája mellett 1978-tól a Magyar Televízió Jogi esetek című műsorában 12 éven át állandó jogi szakértőként működött, ami óriási sikert és népszerűséget hozott számára. 1989-ben Kulcsár Kálmán miniszter és Sárközy Tamás államtitkár a munkájára nem tartott igényt.

 

Szólj hozzá!

Megható összefogás a tragédia után

Hiányozni fogsz Szabó György Balázs!