in

Elhunyt Kerényi József Kossuth-díjas építész

– Életének 77. évében elhunyt Kerényi József Ybl- és Kossuth-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – közölte a köztestület pénteken az MTI-vel.

A csütörtök éjjel elhunyt Kerényi Józsefet az MMA a saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Kerényi József építész a 20. századi magyar építészettörténet egy rendkívül erős vonulatának úttörője és példaadója volt. Munkásságával jelent meg Magyarországon az építészeti revitalizáció, a múlt építészeti örökségének védelme és megőrzése újraértelmezett használattal. Kerényi Józsefnek már az 1970-es évek közepén kialakult az az egyedi módon értelmezett műemlékfogalma, ami a passzív értékvédelem helyett a kortárs használatban megőrzött épített örökség koncepcióját jelenti, és amely a legutóbbi évtizedben világszerte egyre elismertebbé vált. Építészeti hitvallása volt, hogy olyan épületeket kell tervezni, amelyek ugyanolyan szépen öregednek meg, mint a fák.

Munkáját díjjakkal ismerték el

Kerényi József a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán diplomázott, 1997-ben DLA fokozatot szerzett. Az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőségnél gyakornokoskodott, majd dolgozott a kecskeméti BÁCSTERV-nél és a Városépítési Tervező Vállalatnál is. A pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola címzetes tanáraként a posztgraduális mesterképzési programot vezette, 1988-tól a Budapesti Műszaki Egyetemen tanszékvezető egyetemi tanár, 1990-től habilitált egyetemi tanár volt. 1991-től a Kerényi Stúdió Kft. ügyvezetőjeként tevékenykedett.

Kerényi József 1975-től a Magyar Építőművészek Szövetségének, 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezetének tagja, 2011-től pedig a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt.

Fontosabb munkái közé tartozik a szekszárdi Művészetek Háza, a bugaci Pásztormúzeum, a kecskeméti Kodály Intézet és a Technika Háza, valamint a pusztavacsi jeltorony. Munkáját 1975-ben Ybl Miklós-díjjal, 1992-ben Kossuth-díjjal ismerték el.

Szólj hozzá!

A rendőrség megerősítette: beismerte a gyilkosságot a fiatal lány ismerőse

Kárász Róbert látogatása Törőcsik Marinál