in

Elhunyt Máthé Erzsi

Kilencvenöt éves korában elhunyt Máthé Erzsi, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész.

A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, május 16-án lett volna 96 éves.

Nyugodjon békében!

Máthé Erzsébet 1927. május 16-án született Budafokon Mertz Antal és Heckmann Anna gyermekeként.

Jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, de nem vették fel.

1945–1948 között az Országos Színészegyesület színiiskolájának volt a hallgatója, ahol olyanok voltak a mesterei mint Rátkai Márton, Ascher Oszkár, Lázár Mária, Várkonyi Zoltán és Gobbi Hilda.

1948–49-ben a Vígszínház tagja volt. 1949–1952 között a Pécsi Nemzeti Színház színésze volt. 1952–1983 között a budapesti Nemzeti Színháznak volt tagja. 1983-tól a Katona József Színházban játszik, alapító tag. 2012-ben lépett utoljára színpadra. 2003-ban díjat alapított, amelyet az évadzáró társulati ülésen adnak át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó társulati tagnak.

2002. augusztus 26-án hozta létre a Máthé Erzsi Alapítvány a Koraszülöttekért, melynek célja a kora- és újszülöttek intézményen belüli és otthoni ellátásának támogatása. 2006-ban még egy alapítványt alapított, melynek célja a Pécsi Nemzeti Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház, valamint a határon túli magyar nyelvű színházak tagjainak, továbbá a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóinak segítése.

2000-ben elnyerte a Nemzet Színésze címet.

A színészettől csak 84 évesen vonult vissza. Elmondása szerint a színház volt a családja, amelyhez a végsőkig ragaszkodott.

Budapesten zugligeti otthonában élt.

 

Szólj hozzá!

Cserháti Zsuzsa és Hofi Géza kedves duettje

Dóry József: Édesanyám kössön kendőt