in

Elhunyt Mátyás Antal közgazdász, az MTA rendes tagja

Elhunyt Mátyás Antal közgazdász, az MTA rendes tagja.

2016. február 8-án, életének 94. évében elhunyt Mátyás Antal akadémikus, a magyar közgazdaság-tudomány kiemelkedő, nemzetközi hírű művelője. A tudósnak közgazdász-generációk köszönhetik azt, hogy már a rendszerváltást megelőző évtizedekben megismerhették a modern nyugati közgazdaságtan fogalmait, elméleti tételeit és módszereit.

Mátyás Antal 1923-ban született. Egyetemi tanulmányait 1941-ben kezdte meg a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A katonai szolgálat, majd a szovjet hadifogság miatt azonban csak 1948-ban folytathatta tanulmányait az akkorra önállóvá vált budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, ahol 1950-ben diplomázott. Ezt követően az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos munkatársa lett, majd 1953-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem oktatója. 1957-ben már egyetemi docens, 1966-tól pedig egyetemi tanár. 1970-ben kezdeményezésére jött létre a Közgazdasági Elméletek Története Tanszék, amelyet 25 éven át, nyugdíjazásáig vezetett. 1996 óta professor emeritus volt.

Az akadémiai kandidátusi fokozatot már 1958-ban megszerezte, az akadémiai doktorátust pedig 1972-ben. 1990-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1995-ben rendes taggá választották.

1963 óta a Gazdaság- és Jogtudományi Osztály Közgazdaságtudományi Bizottságának tagja. 1980 és 1990 között annak alelnöke is volt. 1988-tól 1995-ig az Akadémia Tudományos Minősítő Bizottságának, majd a Doktori Tanács közgazdasági szakbizottságának volt tagja, 2000 és 2004 között pedig a Doktori Tanácsban a IX. osztály képviselője.

Mátyás Antal tudományos és oktatói tevékenységének kiemelkedő és rendkívüli hatása elsősorban abban áll, hogy a hazai közgazdászok egymást követő több nemzedékét ő vezette be a modern nyugati közgazdaságtan terminológiájába, elméleti és módszertani ismeretanyagába, valamint újabb és újabb eredményeibe – azok részletekbe menő, elmélyült, komparatív és kritikai feldolgozása alapján. E tevékenységét jóval a rendszerváltás előtt, már az 1950-es években megkezdte, vagyis egy olyan korban, amikor erre más szocialista országban nemigen akadt példa, hiszen csak néhányan vették a bátorságot, hogy a nyugati közgazdaságtan eredményeit is oktassák. Mátyás Antal merte vállalni, hogy utat nyisson az oktatásban azoknak a közgazdasági iskoláknak, elméleteknek és módszertani eljárásoknak, amelyek túlmutatnak a marxista közgazdaságtanon, sőt az egyes korokban divatossá vált irányzatokon is.

Mátyás Antal fő művei közül különösen a History of Modern Non-Marxian Economics, A modern közgazdaságtan története, A korai közgazdaságtan története című könyvei, valamint a Similarities between the Economic Theories of Marx and Keynes című tanulmánya emelkedik ki.

A közgazdasági elméletek története és kritikai feldolgozása a History of Modern Non-Marxian Economics című könyvben, Mátyás Antal világszerte ismertté vált művében kiemelkedő teljesítménynek számít a nemzetközi szakirodalomban is, hiszen annak részletekbe menő, a kölcsönhatásokat feltáró, a heterodox irányzatokra is kitérő és a legújabb elméleti és módszertani koncepciókat is felölelő elemzése voltaképpen egyedülálló. Kötetének nemzetközi elismertségét mutatja nemcsak az, hogy a magyar és az angol nyelvű kiadásokon kívül lefordították és kiadták Japánban és Kínában is, hanem az is, hogy – a visszajelzések szerint – legalább tizennyolc ország egyetemi oktatásában használták fel tananyagként. – közölte az mta.hu

Szólj hozzá!

Idős néninek segítettek a rendőrök

A család a hírt megerősítette – elhunyt Ujvári Jenő