in

Elhunyt Sallai Ilona Jászai Mari-díjas artistaművész

Mély fájdalommal ért minket a hír, hogy életének hetvenharmadik évében elhunyt Sallai Ilona Jászai Mari-díjas artistaművész. – közölte a Fővárosi Nagycirkusz hivatalos oldala.

Sallai Ilona a világhírű Sallai-családba született, tíz esztendős korában már fellépett a párizsi Olympia színpadán Gilbert Bécaud és Dalidamellett, valamint szerepeltek minden nagy német varietében is. 1963 februárjában, amikor Ilona tizennyolc éves lett, hosszú szerelem után feleségül ment az akkor huszonegy éves Kristóf Istvánhoz, az esküvői ünnepség a Fővárosi Nagycirkuszban volt.

Az esküvő után azonnal turnézni indultak, előbb Bulgáriába, majd Görögországba, Ciprusra és Jugoszláviába. Férje, Kristóf István egy interjúban így emlékszik vissza erre az időszakra: „A feleségem kitűnő artistanő volt, az egyik legjobb! Nem véletlenül választottam őt… Egy golyón állt a bátyja, ő pedig kézen és fejen állt a perzsen. Olyan biztosan csinálta a számot, hogy sokan azt mondták: jobban áll a fején, mint a lábán. Innentől egyenes út vezetett számomra a perzs megtanulásához, ami egyáltalán nem okozott nehézséget. … Utána Olaszországba már vittük a közös Kristóf-perzsprodukciót, de én még a Hunor csoporttal is felléptem. Betartottam a feleségemnek gyermekként tett ígéretemet, és legjobb barátom, a kiváló artista Szilágyi József, becenevén »Szöcske« segítségével Olaszországban létrehoztuk a Morvai-féle duett ugródeszkaszámot.”

Ezzel a számmal később, 1977-ben a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon elnyerték a Ezüstbohóc-díjat.

Sallai Ilona és Kristóf István pályafutásuk alatt beutazták a fél világot, felléptek a legrangosabb cirkuszokban, a világ legjobb artistaművészei közé tartoztak.

Kristóf Istvánt 1988-ban kinevezték a Fővárosi Nagycirkusz élére, felesége a rendszerváltás minden nehézsége között mellette állt, hogy aztán közös sikerként éljék meg 1996-ban a budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál cirkusztörténeti elindulását. – írja az fnc.hu.

Hozzátették: “A Fővárosi Nagycirkusz dolgozói mély fájdalommal búcsúznak tőle, emléke velünk marad örökké! Nyugodj békében!”

A búcsúztatás nem lesz nyilvános, a szűk család magánügyként kezeli és köszönik mindenki megértését.

Szólj hozzá!

A magyar kultúra napja – Balázs Péter kapta az idei Bessenyei-díjat

Koncz Zsuzsa sejtelmesen közölte: “Valami készül…”