in

Elhunyt Balázs Jolán, kétszeres olimpia bajnok

Életének 80. évében elhunyt pénteken Balázs Jolán magasugró, aki Románia egyik legsikeresebb sportolója volt.

A kétszeres olimpiai bajnok atléta Temesváron született 1936-ban. Első világrekordját 1955-ben 1,75 méteres ugrással érte el. Tíz éven át uralta a nemzetközi magasugró versenyeket, 1957 és 1967 között 140 versenyen győzött, és 14-szer javította meg a világcsúcsot (1,74 méterről 1,91 méterre). Emellett négyszer ugrott fedett pályás világrekordot. Az 1960-as római és az 1964-es tokiói nyári olimpiai játékokon aranyérmet nyert. Az 1958-as és az 1962-es Európa-bajnokságon ugyancsak első lett.

Tizenhat éven keresztül, 1988 és 2005 között a Román Atlétikai Szövetség elnöke volt. 2012-ben bekerült a Nemzetközi Atlétikai Szövetség hírességeinek csarnokába.

Szólj hozzá!

Batthyány-Strattmann László-díj 2016 – az elismertek névsora

2016. március 15-ei programok Budapesten: Zászlófelvonás a Kossuth téren