in

Elhunyt Tahi Tóth László – íme a Vígszínház közleménye

Elhunyt Tahi Tóth László – íme a Vígszínház közleménye.

“Tahi Tóth László családja és a Vígszínház társulata mély fájdalommal és megtört szívvel tudatja, hogy Tahi Tóth László, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, kollégánk és barátunk türelemmel és méltósággal viselt betegség után életének 75. évében elhunyt. Emlékezetes és felejthetetlen alakításait, tehetségét, életszeretetét örökre szívünkben őrizzük.

Tahi Tóth Lászlót a Vígszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később adunk tájékoztatást.”

Tahi Tóth László 74 éves volt

Tahi Tóth László 1944. január 23-án született Budapesten, Általános iskolai tanulmányait a XII. kerületi Tanítóképző gyakorlóiskolában, majd a Márvány utcai általános iskolában (1950-1958) végezte. 1958–1962 között a Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanulója volt, 1966-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, azóta a Vígszínház társulatának tagja volt.

Színdarabok mellett az évtizedek során számos filmben és tévéjátékban szerepelt.

Könnyek közt hallgatjuk! Tahi Tóth László: A csend beszél tovább

Díjai, elismerései
Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (1972)
Jászai Mari-díj (1974)
Ajtay Andor-emlékdíj (1979, 1986)
Érdemes művész (1985)
Pro Comedia-díj (1995)
Kiváló művész (2012)
Kossuth-díj (2017)

Mozi- és tévéfilmek:

– Szerelmes biciklisták
– Aranysárkány
– Egy nap a paradicsomban
– Ünnepnapok
– Fiúk a térről
– Társasjáték
– Egy szerelem három éjszakája
– Mi lesz veled Eszterke?
– Egri csillagok
– Elsietett házasság
– Próféta voltál szívem
– 7 kérdés a szerelemről
– Imposztorok
– Őrjárat az égen
– Utazás a koponyám körül
– A nagy kék jelzés
– Harminckét nevem volt
– Emberrablás magyar módra
– A Glembay család
– Kakuk Marci
– Hatholdas rózsakert
– Ártatlan gyilkosok
– Tudós nők
– A külföldiek
– Haszontalanok
– A kard
– A dicsekvő varga
– Az idő urai
– Vőlegény
– A végzet asszonya
– Idegenek
– A vörös grófnő
– Máz
– A fekete kolostor
– Kérők
– Dada
– Csicsóka és a Moszkítók
– Fej vagy írás
– Sherlock Holmes nevében

Szólj hozzá!

Elhunyt Lázár Bence, az Újpest korábbi labdarúgója

Műsorváltozás több tévécsatornán! Tahi Tóth Lászlóra emlékeznek