in

Elhunyt Krencsey Marianne, A Tenkes kapitány film szereplője

Hosszabb betegség után, életének 85. évében szerda délután elhunyt Krencsey Marianne, az ötvenes-hatvanas évek egyik legnépszerűbb magyar színésznője.

A Liliomfi, Az aranyember vagy A Tenkes kapitány című filmekből ismert színésznő évtizedek óta az Egyesült Államokban élt, és a New York-i Fészek Klub elnöke volt – közölte az MTI-vel csütörtökön a budapesti Fészek Művészklub igazgató-főtitkára, a családdal barátságban álló Galambos Tibor.

Krencsey Marianne 1931. július 9-én született Rákoscsabán. Soha nem akart színésznő lenni; 1951-ben került át az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karáról a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendezői főtanszakára.

Makk Károly kérte fel a Liliomfi női főszerepére Darvas Iván és Dajka Magit mellé 1954-ben, Krencsey Marianne ezután választotta a rendezés helyett a színészi pályát. Diplomarendezését 1956-ban még teljesítette, diplomáját azonban csak negyven évvel később vehette át. Tizenkét év alatt mintegy harminc filmben szerepelt, többet közülük még ma is vetítenek a televíziók (Két emelet boldogság, A 9-es kórterem, Gábor diák, Szegény gazdagok, A Noszty fiú esete Tóth Marival).

A Magyar Televízió nagy sikerű sorozatában, A Tenkes kapitányában ő játszotta a nyafogó Amália grófnét. Színpadi pályája a Vígszínházban indult, majd Kecskeméten, Szolnokon és Pécsett folytatódott, 1963-1966 között a József Attila Színház tagja volt.

Krencsey Marianne férjével együtt 1966-ban disszidált Londonon és Reykjavíkon keresztül az Egyesült Államokba, ahol felhagyott a hivatásszerű színészettel. Döntésüknek több oka is volt: feljelentést tettek ellenük, és besúgásra is rá akarták venni őket. Távozásuk után, távollétükben börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték őket.

New Yorkban előbb banktisztviselő volt, majd egy nyugdíjfolyósító intézetben vállalt munkát, azután húsz évig férje orvosi rendelőjében dolgozott. Faludy György verseinek tolmácsolójaként több sikeres előadást tartott, irodalmi esteket szervezett, részt vett Karády Katalin amerikai bemutatásában. 1993-ban Krencsey Marianne vezetésével alakult meg a Magyarság Jó Hírét Védő Liga. Equinox-2001 (35 év Budapesten – 35 év New Yorkban) című önéletrajzi könyve 2001-ben jelent meg.

A rendszerváltás után hosszabb-rövidebb időre évente hazalátogatott, 2003 óta az ő kézlenyomata és aláírása is szerepel a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban található Csillagok Falán. 2008-ban színészi pályafutásáért és a magyar kultúra ápolásáért a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

Szólj hozzá!

A rendőrség reagálása az Index cikkére

A Szomszédok szereplője lesz a TV2 új műsorának vezetője