in

Elhunyt Torgyán József – a család megerősítette

Torgyán Józsefet, a Független Kisgazdapárt egykori vezetőjét otthonában érte a halál.

Otthonában, szűk családja körében vasárnap reggel 85. életévében elhunyt Torgyán József, a Független Kisgazdapárt volt elnöke, korábbi földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter – közölte a család vasárnap az MTI-vel.

Visszautasította az ajánlatot

Torgyán József Torgyán Sándor tisztviselő, állampénztári főtanácsos és Papp Erzsébet óvónő első gyermekeként látta meg a napvilágot 1932. november 16-án, Mátészalkán. Anyai ágon beregsziklási görög katolikus papi családból, míg apai ágon szatmári parasztcsaládból származik.

1936-ban a család Budapestre költözött, így iskoláit is ott végezte. A középiskolát a Könyves Kálmán Gimnáziumban kezdte, de az érettségit már a Wágner Manó Gimnázium és Zenei Gimnáziumban tette le, mellyel párhuzamosan a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hegedű főtanszakát is elvégezte.

1951-ben nyert felvételt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1955-ben diplomázott. 1956-ban lett ügyvédjelölt, 1957 végén tett szakvizsgát és 1958. március 18-án jegyezték be az ügyvédi kamarába.

Tanulmányai alatt szinte minden pályázatot megnyert, amit lehetett, egy éven át az Állam- és Jogelméleti Tudományos Diáktársaság elnöke, majd három éven át a Nemzetközi Közjogi Tudományos Diáktársaság elnöke volt, már hallgatóként gyakorlatokat vezetett a nemzetközi jogi tanszéken.

Tanulmányai befejeztével lehetősége lett volna a Külügyi Akadémián való továbbtanulásra, ha belép a Magyar Dolgozók Pártjába. Mivel ezt visszautasította, segédmunkásként kellett elhelyezkednie egy budapesti hajógyárban.

Szólj hozzá!

Kiss Ádám: “Sok erőt a hozzátartozóknak! “

Az Országos Meteorológiai Szolgálat délután közölte – a január 22-ei hírek