Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja – közölte a Nemzeti Színház pénteken.
A Nemzeti Színház mély fájdalommal tudatja, hogy ma hajnalban hosszú betegség után, életének 86. évében elhunyt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész.
Pályafutása alatt számtalan emlékezetes filmes és színházi szerepet játszott, alakításait több tucat díjjal ismerték el világszerte, a cannes-i és a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon is elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat.
Törőcsik Marit a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.
A Nemzeti Színház 2015 novemberében gálával és kiállítással ünnepelte a betegséggel küzdő színésznő nyolcvanadik születésnapját, aki könnyeit törölgetve nézte végig kollégái, barátai őt köszöntő előadását, az évforduló alkalmából pedig így vetett számot: “nekem szép és gazdag életem volt”. Ez alkalomból jelentették be a nevét viselő ösztöndíj megalapítását fiatal, tehetséges színinövendékek támogatására.
Törőcsik Mari pályájáról és civil életéről több könyv is megjelent.
Háromszor kapott Kossuth-díjat
2019. március 15-én a 83 éves színésznő Kossuth Nagydíjat kapott, melyet Orbán Viktor miniszterelnök személyesen adott át neki otthonában, mivel a színésznő egészségügyi állapota nem engedte a részvételt a parlamenti ünnepségen. Ezzel ő lett az egyetlen a színművészek között, aki harmadszor is megkapta a Kossuth-díjat.
A Nemzet Színésze úgy fogalmazott: „Úgy érzem, a Jóisten az ölében tart engem, vigyáz rám.”
Törőcsik Mari igazi lényét, személyiségének legőszintébb arcát, lelki szépségét Pilinszky János fogalmazta meg:
„Ő az, aki egyszerre világsztár és magyar nemzeti érték. Aki egyszerre bűvöl el csöndjeivel és tomboló, már nem is emberekre szabott indulataival. Akiről nem lehet írni, szavakkal már utolérhetetlen. Ő az, aki már csak szavakkal utolérhető.”