in

Elhunyt Vekerdy Tamás

 Nyolcvannégy éves korában elhunyt Vekerdy Tamás pszichológus, író, a Waldorf-pedagógia egyik fontos magyarországi képviselője.

A halálhírt Vekerdy Tamás hivatalos Facebook-oldalán tudatták.

Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait az ELTE jogi karán végezte 1954 és 1958 között, ezután a BTK pszichológia szakát is elvégezte.

Szakmai cikkei, tanulmányai több folyóiratban is megjelentek, sorra adták ki a gyerekekkel, iskolákkal foglalkozó könyveit, szépirodalmi művei is sikert arattak.

MTI

Szólj hozzá!

Komár László – Szerencsevadász

Demjén Ferenc – Hogyan tudnék élni nélküled?