in

Elhunyt Verebély Iván színművész


A Centrál Színház saját halottjának tekinti a művészt, végső búcsúztatásának időpontjáról később adnak tájékoztatást.

Verebély Iván 1937. december 7-én született Budapesten. Édesapja sokáig a Vígszínház orvosa volt. A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanult, 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

A művész 1961 és 1963 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, 1963 és 1968 között a Nemzeti Színházban játszott. 1968-tól a Vidám Színpad, 2008-tól a Centrál Színház társulatának tagja volt.

Kiváló komikus volt, kabarédarabokban és vígjátékokban egyaránt láthatta a közönség. Sajátos humor és sokoldalúság jellemezte. Gyakran szerepelt játékfilmekben és tévéfilmekben. Színházi szerepei mellett szinkronizált is.

A Centrál Színházban legutóbb a My Fair Lady és az Illatszertár című produkcióban játszott.

A Jászai Mari-díjat 1972-ben kapta meg. A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét 2008-ban, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét 2019-ben vehette át. 2012 óta a Centrál Színház örökös tagja.

MTI

Szólj hozzá!

Héttörpe címmel különleges darabot mutatnak be

Idén is megtartják a Férfi-Nő Életszövetség ünnepét