in

Elindult a Zeneút program

Zeneút program és a Zeneút tehetségkutató verseny a gyerekekért és fiatalokért

A Charles Music Művészeti Produkciós Közhasznú Nonprofit Kft. számos kiemelt zenei produkciót, koncertet mutatott be az eltelt évek alatt nagy sikerrel, amely mellett kiemelt fontosságú számára a valódi társadalmi felelősségvállalás. Különös figyelmet fordítanak a tehetséges gyermekek és fiatalok felkutatására, zenei nevelésükre és tehetségük gondozására, kiemelten a hátrányos helyzetű, leszakadó térségben élő roma és nem roma tehetségekre.
A Charles Music e célból fogalmazta meg, és indította útjára a – ZENEÚT – elnevezésű saját tehetségkutató programját Nyári Károly, Prima díjas zongoraművész vezetésével. Nyári Károly karrierjében fontos szerepet játszik a felnövekvő generáció zenei fejlődésének segítése és pályájukon való érvényesülésük mentorálása.

A Zeneút tehetségkutató verseny megrendezése által olyan tehetséges gyermekeket és fiatalokat szeretnének felkutatni, akik zenei tanulmányokat folytatnak, és akik szeretnék megmutatni kimagasló tehetségüket a jazz és a könnyűzene területén. A kiválasztott versenyzőknek segítik a zenei tanulmányaikat, támogatják őket a továbbtanulásukban. Kurzusokat, zenei táborokat szerveznek, ahol az együtt zenélés örömét is átélhetik. Napjainkban különösen fontos szerepe van a gyermekek és fiatalok zenével való találkozásának, hiszen a zene közösség építő ereje mellett, a közösen átélt maradandó pillanatok egy életre szóló élménye az elfogadásról, toleranciáról is szól.

Tovább: Elindult a Zeneút program

Még több zenei hír Zene.hu

Szólj hozzá!

Retró kérdések innen-onnan VILLÁMKVÍZ 272. rész

Izgalmas téli kulturális programok a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban