in

Elismerték a férfi példaképeket

Nívós díjkiosztó gálán vehették át a felelősségteljes férfiak az idei Gránit Oroszlán Példakép Díjakat

Magyarország legnagyobb férfiközössége, a Férfiak Klubja idén már harmadjára osztotta ki a Gránit Oroszlán Példakép Díjakat. A győztesek Apa, Férfi pedagógus, Mester, Közéleti és Felelős üzletember példakép kategóriában a Férfiak Világnapja előestéjén, november 18-án elegáns és egyben megható gálaünnepségen vehették át az elismeréseket. A kitüntetéssel olyan férfiakat emeltek ki, akik a jövő generációit építik, akik élen járnak az értékek örökítésében, példamutatásban, nevelésben.

A New York Palace Budapest dísztermében tartott gálaünnepség fővédnöke Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, képviseletében Dr. Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár volt jelen. Továbbá részt vettek még az idei öt kategória döntősei, az öttagú zsűri, a média képviselői, a korábbi döntősök és nyertesek illetve a közel háromszáz meghívott vendég.

Az est nyitányaként beszédet mondott Bedő Imre:- A Férfiak Klubja az egyik legnagyobb teljesítményeként értékeli, hogy a „férfiak ügyét” sikerült a társadalmi érdeklődés középpontjába vinnie, például a Gránit Oroszlán Példakép Díjak kiosztásával is, mely mára a legnívósabb elismerések közé emelkedett. Azonban, ezt nem győzöm elégszer hangsúlyozni, nem maga a díj a legfontosabb, hanem a mögötte található eszmeiség és értékrend. A mai kornak elemi szüksége van követhető emberi mintára, példaképekre. Mindenki ismer legalább egy olyan férfit, aki a munkája, szolgálata, áldozatkészsége alapján megérdemli a közössége elismerését. A Gránit Oroszlán Példakép Díjat pedig éppen e célból hoztuk létre, hogy a kisközösségek kimutathassák nagyrabecsülésüket ezek iránt a férfiak iránt azzal, hogy jelölik őket. Nagyon büszkék vagyunk azokra, akik végül elnyerték a díjat, ahogyan minden döntősre, minden jelöltre és minden jelölőre is! Minden közösség sorsa azon múlik, hogy mennyire becsüli meg azokat a tagjait, akik hajlandóak tenni érte. Hogy lesznek-e, maradnak-e olyanok, akik átveszik a stafétát, és fáradságot nem ismerve tesznek, dolgoznak, áldozatot hoznak a nőkért, a gyerekekért, a jövő generációkért, az egész társadalomért – mondta Bedő Imre, a Gránit Oroszlán Példakép Díjat életre hívó Férfiak Klubja alapítója.

A gála kezdetén a VoiSingers különleges előadásával varázsolta el a közönséget. A műsorvezető Gundel Takács Gábor, a meglepetés sztárvendég Straub Dezső, Jászai Mari-díjas színész volt, aki egyedi humorával szórakoztatta a vendégeket.

A jelölési időszakban beérkezett ajánlásokból ebben az évben is öttagú zsűri választotta ki a döntősöket és a győzteseket. A zsűrit idén Béres Klára, a Béres Gyógyszergyár Zrt. kommunikációs igazgatója, a Béres Alapítvány elnöke; Vass Virág, író, újságíró, lapszerkesztő; Novák Tibor, a Nobilis Zrt. tulajdonosa és vezetője, a 2018-as Gránit Oroszlán Példakép Díj Felelős Üzletember kategóriájának győztese; Várkonyi Attila (DJ Dominique), zenész, rádiós és televíziós műsorvezető, a 2018-as Gránit Oroszlán Példakép Díj Közéleti kategóriájának győztese és Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója alkotta.

Az Apa kategóriával a férfias minta családon belül történő átadásának fontosságára, a minőségi apa-gyermek idő pótolhatatlanságának, az apa nélkülözhetetlenségének hangsúlyozására hívták fel a figyelmet. A döntőbe Izsó László, Pekker Áron és Terdik János került be.

A győztesnek járó díjat végül Terdik János vihette haza, aki görögkatolikus szervezőlelkész, 4 gyermek édesapja. Az apaság misszionáriusa, idén már kilencedik alkalommal szervezte meg a Debrecen és Máriapócs közötti „Apák zarándoklatát”. A gyalogos zarándoklaton évről évre bővülő létszámmal idén már 55 apa, nagyapa (az ország számos városából érkező férfi) tette meg gyalogosan az 55 km-es távot. Megszakították hétköznapjaikat, félretették a munkát, hogy gyalogosan útnak induljanak a nemzeti kegyhelyre, a házaspárok és családok búcsújára. Az édesapákat a zarándoklat végén a családtagjaik várják, hogy együtt vegyenek részt a házaspárok és családok hálaadó miséjén. A zarándoklat során az apák feladatokon elmélkednek, áldást kérnek a rájuk bízottakra, életükre és feladataikra. E zarándoklattal immár kilencedik éve hívja fel Terdik János a figyelmet az apák különleges felelősségére, arra, hogy a férfiaknak nemcsak munkahelyeiken kell helytállni, hanem elsősorban otthon, családjukért kell megerősödniük.

Férfi pedagógus példaképek bemutatásával a férfi pedagógushiány negatív hatásainak leküzdésére, a férfi pedagógusok presztízsének növelésére, társadalmi felelősségük kiemelésére törekedtek.

A döntősök ebben a kategóriában Hajdu Gyula, Sándor Csaba Lajos, Szabó Krisztián.

A nyertes végül Sándor Csaba Lajos lett, aki már megjelenésével is határozott értékrendet képvisel: a régi székely viselet felemelője, újraértékelője – a hétköznapokban is kizárólag székelyesen öltözködik. Lassan 30 éve oktat Erdélyben. Teszi mindezt olyan elkötelezetten, hogy az egész életét a néptáncnak, néphagyományok megőrzésének, a székely nemzet felemelésének szentelte. Négy helyen reggeltől késő estig oktat, nevel, fáradhatatlanul dolgozik. Néptáncórái meg vannak „fűszerezve” magyar kifejezések magyarázatával, évszakok, ünnepkörök ismertetésével, rövid néprajzi, történelmi kitérőkkel, tájegységek bemutatásával, igényes tiszta népdal-tanítással. Életfeladatának tekinti, hogy már óvodáskorban kialakuljanak a néptánc hajszálgyökerei, amelyek később a személyiség formálói, az identitás erősítői lesznek. Éppen ezért Sándor Csaba Lajos évek óta azon dolgozik, hogy a néptánc- és népzeneoktatás a hagyományos iskolai rendszerben is teret kapjon. Törekvése nyomán több székelyföldi településen az összes magyar gyerek, az óvodástól az iskolásig néptánc oktatásban részesül, az iskolai tanrenden belül. Fontos, hogy anyanyelve legyen minden gyermeknek a néptánc – tartja. Hisz ez szerinte a legösszetettebb, leggazdagabb életre nevelő eszköz, amely a viselkedéstől, az emberséges hozzáálláson és a nehézségekkel való megküzdésen át, a család megtartásáig és a jövő generációk erkölcsi bázisának megszilárdításáig mindenre alkalmas!

Mester példaképek kategóriába olyan mindennapi hősök – edzők, ifjúsági vezetők, oktatók, vagy más, értékformáló területen tevékenykedők – jutottak, akik a szakmai munkán túl az életükkel, emberségükkel állítanak példát gyermekeink elé.

Idén ebben a kategóriában a döntőbe jutott Gorove László, Járosi Péter, dr. Németh Endre.

A nyertesnek járó nagyobb üveg-gránit szobrocskát Gorove László vehette át, aki légimentő-orvos, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Felszentelt diakónus az Esztergom-Budapest egyházmegyében. Öt gyermeke van, és már 12 unoka büszke nagypapája. Több mint húsz éve feleségével, Krisztával szabadidejükben segítik házaspárok életét. Már több, mint 1500 párt készítettek fel a házasságra jegyesoktatás keretében, melynek módszertanát ők alakították ki. Amíg a magyar válási arány 50% fölött van, ez a tőlük kikerülő párok esetében mindössze 4%.

Alapítói és vezetői a Családok Jézusban közösségnek, ami házaspárok számára szervez különböző lelki programokat. Céljuk a házastársi kapcsolat megújítása, megerősítése, ezáltal a társadalom alapegysége, a család biztos alapokra helyezése.

Közéleti példaképek felelőssége nem csekély, hiszen folyamatosan a figyelem középpontjában állnak, ezért példamutatásuk a közösség számára is meghatározó.  Olyan független közéleti személyiségek, írók, művészek, sportolók, vagy más, a közéletben értékformáló területen tevékenykedők számára létrehozott kategória, akik már valami jelentőset „letettek az asztalra” és követhető példaképek lehetnek.

A közéleti kategória hármasát idén Mónus József, Rákász Gergely, Szekeres Pál alkotta.

Az elismerést végül Szekeres Pál kapta, aki olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok magyar tőr- és kardvívó, sportvezető. A mai napig az egyetlen sportoló a világon, aki ép emberként és balesete után is versenyezve mind olimpián, mind paralimpián érmet szerzett. Szilárd erkölcsi értékrendjét folyamatosan képes érvényesíteni a környezetében, nagybetűs emberként referenciapont, és ez széles körben kisugárzik közéleti szerepvállalása által.

Civilben a fogyatékkal élő emberek egyik szószólójává válik, tevékenysége óriásit lendít sorstársai társadalmi elfogadottságán. Vallja, hirdeti, hogy a fogyatékossággal élők ugyanolyan tagjai a társadalomnak, mint az épek. Mindenkinek erőt ad az újrakezdésének története, rengeteg parasportolót indított útjára pusztán azzal, hogy találkoztak, beszéltek vele. Jelenleg a Nemzetközi Kerekesszékes Vívószövetség elnöki pozícióját is betölti.

Felelős üzletember példakép olyan vállalkozók, cégvezetők, menedzserek, üzletemberek számára létrehozott kategória, akik a saját érdekeiken túl messze távolabb látnak, és komolyan veszik, hogy felelősségük van az egész társadalommal szemben. Ez nem csak szavakban, de tettekben is megnyilvánul.

A három döntős: Ács Zoltán, Handó János, Dr. Pataki Gergely.

A győztesnek járó elismerést Dr. Pataki Gergely, sebész, plasztikai sebész szakorvos kapta meg. Plasztikai sebészeti magánpraxist vezet, ahol célja a legmagasabb szintű plasztikai-esztétikai sebészeti ellátás nyújtása. Emellett a Szent János Kórház Gyermeksebészeti Osztályának plasztikai sebészeti ambulanciáját is vezeti, gyermekeken végez helyreállító plasztikai sebészeti műtéteket. Számára a magánpraxis melletti karitatív tevékenység szakmai és emberi kiteljesedés is.

2002-ben alapítója volt a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítványnak, mely közhasznúvá vált. 2010-ben kollégáival az ázsiai Bangladesben hozta létre az első magyar alapítású plasztikai sebészeti missziót, ahol főként rászoruló gyermekeken és nőkön segítenek rendszeresen, helyreállító plasztikai sebészeti műtétekkel. Bár karitatív tevékenysége idén a fejüknél összenőtt sziámi ikerpár szétválasztásával került igazán reflektorfénybe, már 15 éve itthon és külföldi missziói során is rendszeresen karitatív egészségügyi minőségjavító munkát és műtéteket végez.

Szólj hozzá!

Rangos elismerést kapott Kulka János

Új poptörténeti emlékpont leplezett le Pataky Attila