in

Elmarad a Farkas Zsolt emléktúra

“Sajnálattal jelentjük be, hogy a Börzsöny Éjszakai Teljesítménytúra – Farkas Zsolt emléktúra elmarad. Bár a hivatalos elutasító határozatot még nem kaptuk kézhez, de a Duna-Ipoly Nemzeti Park Börzsönyi tájegységvezetője telefonon azt a tájékoztatást adta, hogy az éjszakai életmódot élő állatok védelmében semmilyen éjszakai rendezvényhez nem adnak ki engedélyt. Negyedszázados tradició szakad meg ezzel. Február 6-án 18 órakor, a Börzsöny Főalappontnál megemlékezést tartunk Farkas Zsolt emlékére.” – közölték a szervezők.

Ifj. Dr. Farkas Zsolt 1969. október 27-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait jeles eredménnyel végezte az Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Orvosi ismereteit a Budapesti Semmelweis és az Egyesült Államokban lévő Pittsburghi Egyetemen szerezte. Már medikus korában végzett tudományos munkát a tanulás mellett. Első helyezést ért el az Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Az orvosdoktori cim megszerzése után agykutatást folytatott a II. számu Életteni Intézetben a Semmelweis Egyetemen. Ezen témából készült második doktori cimére, a Ph.D. fokozatra. Az angol nyelven történő egyetemi oktatásban is részt vett. Számos publikációja jelent meg hazai és nemzetközi folyóiratokban.

Igen szerette az erdőt, a természetet. Gyermekkora óta túrázott. Alaposan ismerte a Magas-Tátra szinte minden részét, a legkisebb sziklaformációk neveit is több nyelven tudta és a témáról egy átfogó publikáció kidolgozásába kezdett. A Tátra mellett a Kárpát-Medence és más szomszédos országok hegyeinek is csodálója volt. Tragikus módon 1997. október 24-én hegymászás közben a Magas-Tátrában vesztette életét. Az ottlévő szimbolikus temetőben bronztábla őrzi emlékét. A Magyar Éjszakai Túra Clubot (MÉTC) ő hozta létre.

A Börzsönyi Éjszakai Túrát – amit immár az emlékére rendezik meg minden évben – ő szervezte meg először, annak útvonalát ő tervezte meg. Emlékére az útvonal azóta is vátozatlan.

Szólj hozzá!

Tordy Géza sokkoló nyilatkozata: “szenvedés nélkül menjek el”

A legnépszerűbb képek Máté Péterről