in

Előre kitervelték a felfoghatatlan tettet – a rendőrség videót közölt az esetről

Előre kitervelt rablás Rudabányán – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök rövid idő alatt azonosították és elfogták azokat a férfiakat, akik a megalapozott gyanú szerint előre kitervelten bántalmaztak és kiraboltak két rudabányai sértettet.

Csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság V. Árpád 56 éves rudabányai lakos és négy társával szemben.

A gyanúsítottak 2016. június 8-án 21 óra körül betörtek egy helyi férfi lakásába, ahol bántalmazták őt, majd annak alvó bérlőjétől több mint százezer forintot és egy 20 kilogrammos kismalacot vettek el, ezt követően elmenekültek a helyszínről.

Szólj hozzá!

Nem szeretünk ilyet olvasni – a rendőrség június 10-én hajnalban közölte

Óriási színésztől búcsúzunk – nyugodjon békében