in

Emlékszel a Delta című műsorra? 60 éve indult!

Tudtad, hogy 1964. január 31-én került először adásba a Delta című ismeretterjesztő műsor Kudlik Júlia vezetésével?

A Delta tudományos híradó a Magyar Televízió egyik legrégebbi ismeretterjesztő műsora.

1964. január 31-én adták le az első számát a műsornak, mely “a Holdra szállás előtt indult és a Mars-kutatás korában is tájékoztatja a nézőket”. A műsor sokáig azon kevés hírforrások egyike volt, mely a “nyugati világ” tudományos eredményeit, újdonságait ismertette.

A Szuhay-Havas Ervin szerkesztésében adásba kerülő műsort így harangozta be a korabeli újság: “Az új műsor az elmúlt hónapok hazai és külföldi tudományos-technikai érdekességeiről számol be, filmrészletek és híradóképek segítségével.”

A tévés emlékezet szerint a műsor azért kapta a Delta címet, mert ez volt a Magyar Televízió negyedik tudományos műsora, így a görög ábécét alapul véve nevezték el a negyedik betűről. A Delta azonban többet, mást is sugall, hiszen a matematikában és a fizikában a változást jelöli, a kor legmodernebb, deltaszárnyú repülőgépe ezért szerepelt a műsor főcímében.

A műsor jellegzetes nyitó képsora Konrád József rendező idejében alakult ki. A látványos és emlékezetes jeleneteket akkori tudományos kisfilmekből válogatták össze, például a Vezúv kitöréséről, a Himalájáról készített légi felvételekből, a csillagos égről, az antarktiszi expedíción hóban gázoló Edmund Hillaryról és Vivian Ernest Fuchsról. A Delta szignálja Tom Dissevelt és Kid Baltan Song of the Second Moon című elektronikus zenéje volt, amelynek azóta is számos feldolgozása készült.

A Delta első műsorvezetője Lénárt Judit volt, az ő halála után, 1965. december 5-én tűnt fel először a műsorban Kudlik Júlia, aki 1996-ig volt a műsor háziasszonya, majd 2001-ben is rövid ideig. A Kudlik Júlia vezette legelső műsor témái között szerepelt többek között a lézersugár ipari alkalmazása, a Steier Puch gyár terepjáró autója, a Mercedes cég és a Citroen gyár két-két új modellje, az új szovjet tűzoltási eljárás, a haboltás, valamint a műanyaggal történő arcplasztika is.

1967-től 1994-ig Várhelyi Tamás főszerkesztő nevéhez fűződik a műsor arculatának, tematikájának kialakítása (aki egy ideig a “Delta” újság főszerkesztője is volt). Az alapkoncepció végig az volt, hogy a legfrissebb tudományos eredményekről, az új technikai vívmányokról tájékoztassa a nézőket.

A hetvenes években a Delta volt az MTV legnézettebb műsora. A készítők visszaemlékezése szerint vasárnap délutánonként – amikor elkezdődött – elnéptelenedtek az utcák.

A nézettség egyébként ma sem nevezhető rossznak, hetente 200 ezer ember ül le a televízió elé a Delta kedvéért.

Szólj hozzá!

Zorán – A szerelemnek múlnia kell (Live at Arena / 2014)

Bangó Margit: Elmegyek én a faluba