in

Emlékszel? Erre az Omega koncertre 99 forint volt a belépő

Omega-koncert a Városligetben címmel közölt anyagot a Népszava. Mutatjuk az 1984-08-24-én megjelent írást.

Eredeti ötlettel, a városligeti Műjégpálya és tó területén rendezik meg a huszonkét éves Omega együttes hangversenyét szeptember 8-án, szombaton este 8 órakor. A műsorban szerepel az Ómega-slágerlista harminc sikerszáma. Mint Benkő László elmondta, a két é’vvel ezelőtti jubileumi koncertről készített film m el lezárták pályafutásuk egy szakaszát. ősszel bevonulnak a stúdióba, következő nagylemezük anyagát összeállítani, felvenni.

Sokat kísérleteznek szólólemezekkel és a kom putertechnikával is. Japánból komoly üzleti érdeklődés m utatkozik az általuk és Szalay András közreműködésével kifejlesztett digitális komputerszisztéma gyártása iránt. Ezek a gépek rendkívül sokat tudnak, viszonylag könnyen kezelhetők, és nagy előnyük, hogy elérhető áron gyártják majd őket. M indezek a törekvések a nem zetközi színvonallal való lépéstartást célozzák.

Érdekesség, hogy Kóbor János annak idején kiváló gátfutó volt, ez adta az ötletet, hogy megkomponálják az atlétikai Budapest Nagydíj szignálját. Sőt, tiszteletdíjat ajánlottak fel a legjobb utánpótláskorú versenyzőknek, s ezt át is adták a Népstadionban, a jó együttműködés jeleként.
M egírtuk, hogy az új Boney M. legutolsó nagylemezén átvettek két Omega-dalt, ném i változtatással, ez úgy adódott, hogy Frank Fariannal évekig ugyanabban a frankfurti stúdióban dolgoztak, s most szeretnének újabb számokat is átdolgozni, más együttesek részére.

A rendkívül látványosnak ígérkező show-ra 20—30 ezer nézőt várnak, a jegyeket 99 forintért árulják.

Szólj hozzá!
Szécsi Pál CD-k, kiadványok – rendelés, vásárlás

Szécsi Pál CD-k, kiadványok – rendelés, vásárlás

Kiderült! Május 27-én lesz a következő Varázs-Szalon