in

Érdemes elolvasni! Így dolgozott a csaló – elkapták a rendőrök

Egy férfi több millió forint értékben csalt ki készpénzt és ékszereket idős sértettektől.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. kerületi Rendőrkapitánysága csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást Gy. László 52 éves budapesti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015 decembere és 2016 májusa között Budapest XI., XIV., XVII., XXI. és XXII. kerületében több alkalommal idős asszonyokat hívott fel – a sértettek unokájának kiadva magát – arra hivatkozva, hogy balesetet szenvedett és pénzre van szüksége. A férfi a sértettektől több millió forint értékben csalt ki készpénzt és arany ékszereket, amiket előre egyeztetett időben és helyen személyesen vett át.

A nyomozás során a rendőrök beazonosították Gy. Lászlót, akit a BRFK XI., XVII., XXI., XXII. és XX-XXIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2016. július 13-án 13 óra 20 perckor a férfi Budapest XV., Páskomliget utcai lakásán elfogtak.

A rendőrök a házkutatáskor megtalálták a férfi bűncselekmények elkövetése során viselt ruháit, valamint lefoglaltak telefonokat és egy telefonkönyvet, amelyben különböző vezetékes telefonszámok voltak bejelölve.

A rendőrök az elkövetőt előállították a XXII. kerületi Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.

Szólj hozzá!

Lehoczky Zsuzsa ma lett 80 – köszöntsük nagyszerű előadásával

baleset, rendőrség

Felháborító, amit tett a tatai férfi – a rendőrség részleteket közölt