in

Érj utol – 11 nagyszerű dal Kovács Katitól

Az Érj utol Kovács Kati tizenharmadik nagylemeze, tizedik magyar stúdióalbuma. Mutatjuk az albumon található dalokból készült válogatásunkat.

Az albumot egy évvel korábban megelőzte egy sikeres kislemez, az Így legyen című lírai és a Ne vedd fel a telefont című új hullámos felvétellel.

Az Így legyen az 1983-as év egyik legsikeresebb dala volt, a Magyar Rádió és Magyar Ifjúság Slágerlistáján az év végi összesítésben az első helyezett lett, és a nagylemezen is helyet kapott. A dal ősbemutatója a tv-ben élőben közvetített 1981-es győri Kovács Kati-koncerten volt.

Az Érj utol c. albumról 1984 szilveszterén mutatták be a Szép szavak c. dalból készült videóklipet. Ez az énekesnő első videóklipje, mely egyben az 1985. szeptember 11-én bemutatásra került tévéshowjának nyitódarabja is. Ebben Kati menyasszonyt játszik, aki az esküvőjén vesz részt, majd válóperi tárgyalás és szétköltözés a klip történetének vége. A menyasszony és az esküvő motívuma egy későbbi, 1990-ben bemutatott Most az én órám jött el c. klipjében is visszatér.

A lemez zenei kísérete az akkor divatos elektronikus, gépies, feszes ritmusú szintetizátorhangzásra épül, kivéve az Így legyen és a záró Egy szó a vége: szerelem c. alkotást, melyet mindössze egy zongora kísér. E két dal hangott el az 1982 és 1983 decemberi Pulzus c. tv-műsorban is.

Az Elfutok c. dalt 1984-ben Dalida francia énekesnő Une vie d’homme címmel, 1996-ban Laura Voutilainen finn énekesnő Teethän sen címmel dolgozta fel.

1984-ben a lemezről a Hova menekülsz és az Elfutok c. dalok (Where You Gonna Run és Take Me Home címmel) a Cannes-i MIDEM promóciós kislemezén jelentek meg angol nyelven, mely kereskedelmi forgalomba sosem került. 2012-ben a Hungaroton Music Store-on letölthető mp3 formátumban megvásárolhatóvá tették.

1. Szép szavak (Lerch István-Demjén Ferenc)
2. Érj utol (Lerch István-Demjén Ferenc)
3. Hová menekülsz (Lerch István-Demjén Ferenc)
4. Elfutok (Lerch István-Demjén Ferenc, Kovács Kati)
5. Így legyen (Lerch István-Demjén Ferenc)
6. Taxidal (Lerch István-Demjén Ferenc)
7. Szél, sziget, szerelem (Lerch István-Demjén Ferenc)
8. Arc a vonaton (Lerch István-Demjén Ferenc)
9. Szűk alagútban (Lerch István-Demjén Ferenc)
10. A régi srác (Lerch István-Demjén Ferenc)
11. Egy szó a vége: szerelem (Lerch István-Demjén Ferenc)

Szólj hozzá!

Máté Péter – Tévedtél

Komár László – Te vagy nekem