in

Ez pofátlanság! A rendőrség részleteket közölt 4:58-kor

Termékbemutatón tévesztették meg a házaspárt – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A gödöllői rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást.

A Gödöllő Rendőrkapitányság folytatott eljárást fogyasztók megtévesztése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Zsolt 38 éves tatabányai, Sz. Sándor 42 éves és Sz-K. László 39 éves kiskunhalasi lakosok ellen.

A gyanúsítottak a sértetteket egy egészségügyi szűrővizsgálatra hívták meg 2013. szeptember 12-én délelőttre a bagi Művelődési Házba, ahol a vizsgálatot követően egy termékbemutatót és tombolasorsolást tartottak. Ott elhitették a házaspárral, hogy kedvezményesen juthatnak hozzá masszázsfotelhez és víztisztító berendezéshez.

Ezek kifizetéséhez az egyik sértettel hitelszerződést írattak alá. A bemutató után azonban kiderült, hogy a termékeket jóval annak eladási ára felett értékesítette a három férfi.

A feljelentést követően a nyomozók az adatgyűjtés eredményeként azonosították, elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki K. Zsoltot és társait.

Az ellenük folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.

Szólj hozzá!

Kóbor János így nyilatkozott Somló Tamásról – videó

Elment a legendás magyar zenész, Joe bácsi – az MTI így közölte a halálhírt