in

Ezért kell felelnie a 18 éves férfinak – a rendőrség részleteket közölt

Robogót akart lopni – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

A dombóvári férfi kétszer is elesett a járművel, végül a rendőrök a helyszínen elfogták.

A Dombóvári Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 18 éves férfi ellen.

Az elkövető 2016. június 24-én 22 óra 20 perc körüli időben megpróbált eltulajdonítani egy dombóvári társasház parkolójában leállított robogót. A fiatalember a kétkerekűt el akarta tolni, de két alkalommal is elesett.

A moped visszapillantó tükre letört, valamint a burkolata is megsérült. A csattanásra felfigyelő lakók értesítették a rendőröket, akik a helyszínen elfogták a 18 éves férfit. Az elkövetőt előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Az ügyben a további eljárást a gyanúsított szabadlábon hagyása mellett a Dombóvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

Szólj hozzá!

A rendőrség 11 óra után közölte – forgalomkorlátozást rendeltek el

Gyász! Elhunyt a legendás színész – milliók kedvence volt a sorozatban