in

A facebookon közölték a gyászhírt – ma hajnalban hunyt el a magyar szakember

Elhunyt a 2015-ös év borásza díj birtokosa, Szőllősi Mihály.

A Szőllősi pincészet Facebook oldalán jelentette be, hogy „Szöllősi Mihály, a pincészet alapítója, a Zsigmond Király Borlovagrend Egyesület nagymestere, 2015. év Év Bortermelője, a Magyar Bor Akadémia tagja, ez év március 7-re virradó éjszaka csendesen elpihent.”

Szőllősi Mihály Mezőtúron született, nagyszüleinek középparaszti gazdasága volt, így a mezőgazdasághoz, kertészethez való kötődése megalapozott volt. Növényvédelmi mérnökként kezdett dolgozni, munkája része volt a Sárisápi Termelőszövetkezet szőlészet-borászat ágazatának irányítása is. 37 évesen kezdett el saját bort készíteni pusztán kedvtelésből, majd a sikereken felbuzdulva, 13 év múlva megvásárolta családjával a neszmélyi Gróf Zichy Miklós által épített pincét és elindították a családi vállalkozást. A siker azóta is töretlen: ma már 35 hektáron termelnek kiváló borokat, melyek nemzetközi szinten is eredményesen szerepelnek.

A borász vezette pincészet az Ászár-Neszmélyi borvidéken működik, 2009-ben elnyerte az év pincészete címet.

A borvidéken a fehér borszőlő fajták dominálnak, melyekből Irsai Olivér, Cserszegi Füszeres, Zenit, DOTIS Cuvée, Olaszrizling, Chardonnay, Sauvignon Blanc, Királyleányka, Müller Thurgau, Magnus Cuvée, Barrique Chardonnay, Barrique Sauvignon Blanc borokat készítenek. A pince borválasztékában azonban megtalálhatók a vörösborok is, Cabernet Sauvignon, Merlot és Kékfrankos fajtákból, ezenkívül mindig készítenek egy könnyű rosét is.

Szólj hozzá!

Résen voltak a rendőrök – érdekes módon bukott le a csapat

Gyászhírt közölt a Budapesti Operettszínház