in

Felejthetetlen! 8 kép Peter Falk színészről

Íme 8 kép a felejthetetlen Peter Falk színészről.

Peter Michael Falk Emmy és Golden Globe-díjas amerikai színész és filmrendező.

Tizenkét évesen lépett először színpadra, de eleinte úgy nézett ki, hogy hivatalnok vagy esetleg CIA ügynök lesz belőle. Egy színészképzős tanárnője hívta fel a figyelmet kivételes színészi tehetségére. Az 1950-es évek végén kezdett el a filmezéssel foglalkozni.

Gyakran dolgozott a televízió számára. Leghíresebb alakítása is egy éveken át sikerrel sugárzott szériához kapcsolódik: a Columbo című sorozatban ő játszotta a rosszul öltözött, látszólag lassú észjárású címszereplő nyomozót, aki az apró ellentmondásokból kiindulva végül mindig megoldotta a legreménytelenebbnek látszó bűnügyeket.

Peter Falk ötször elnyerte az Emmy-díjat (A Columbo megformálásáért négyszer), illetve egyszer a Golden Globe-díjat. Két korai mozifilmjéért az 1960-as évek elején kétszer Oscar-díjra jelölték.

Szólj hozzá!

Borbás Marcsi nagy bejelentése március elsején

Budapesti Operettszínház este közölte: “Már csak két nap”