in

Fenyő Miklós bevallotta: “”Nagyon sokáig hiányzott.”

Fenyő Miklós 1996-ban a Film Színház Muzsika Kultúra lapnak adott interjút, amiben gyerekkoráról is mesélt. Mutatjuk, mit mondott az örök jampec.

– Milyen volt a gyermekkorod?
– Elég izgalmas. A Szent István parkban nőttem fel, sokat fociztunk a környékbeli srácokkal. ’56-ban a család úgy döntött, hogy elmegy Amerikába, így tíz éves koromtól három éven át New Yorkban laktunk. Hagytam, hogy Amerika hasson rám, ez befolyásolta az egész pályafutásomat, az egész életemet. A világ kinyílt előttem, a zene pedig valami egészen mást jelentett, mint itthon. ’57-ben ott voltam a Madison Square Garden- ben Elvis Presley koncertjén. Rendszeresen kijártam Coney Islandre, mert ott volt a Vidámpark, és sokat csavarogtam Brooklynban. A kedvenc helyem a Belmonte Avenue volt: minden sarkon zenekarok álldogáltak, mindenki énekelt, zenélt, de a presszókból, a kocsmákból, a snack bárokból is kihallatszott a zene az utcára. A rádióból pedig éjjel-nappal az újdonságok szóltak, az újdonság pedig az ’50-es évek végén a rock and roll volt. Hát így nőttem én fel.

– Nem hiányzik Amerika?
– Nagyon sokáig hiányzott. Amikor fiatal voltam, nem nagyon volt rá pénzem, hogy visszamenjek, aztán megházasodtam, gyereket neveltem, így sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy visszamehessek. Annyira bennem él kamaszkoromnak az a három éve, hogy ’94-ben nem elutaztam, hanem visszamentem Amerikába. Végiglátogattam mindazokat a helyeket, amelyek fontosak voltak nekem: a lakást, ahol laktunk; az iskolát, ahovájártam, ahol buliztunk; a grundot, ahol fociztunk; a tereket, a parkokat, az utcákat, Manhattantól Queensig mindent bejártam.

– Mikor kezdtél el zenélni?

– Tizennégy éves koromban érett meg bennem az elhatározás, hogy zenével kell foglalkoznom. A haverjaim nagyon szerették a rock and rollt, én meg nagyon sokat tudtam róla. A házibulikon mindig a zongoránál kötöttem ki, rockyt játszottam és énekeltem. Rájöttem, hogy az emberek szeretik hallgatni, amit csinálok.

Szólj hozzá!

Aradszky Lászlóra emlékeznek a ma esti műsorban

Elhunyt Földi Ottó rádióbemondó