in

Flipper Öcsi 58 éves lenne – emlékezzünk rá dalaival

A Hungária egykori énekese, a Step együttes frontembere, és a Dolly Roll tagja 2008-ban hunyt el. Az előadó május 29-én született, emlékezzünk rá legszebb dalaival.

Jeszenszky Béla Tibor, művésznevén „Flipper Öcsi” 1962. május 29-én született Dunaújvárosban. Négy évvel később a család Budapestre költözött. Gyermekkorában dobolt és csellózni tanult. Az éneklést olyan tanároktól sajátította el, mint Sík Olga és Domahidy László.
1982-ben lett a Hungária zenekar tagja.

Az Aréna című albumon mutatkozott be a Flipper című dalban. 1983-ban, miután feloszlott a Hungária, a Dolly Roll tagja lett: az Arrivederci Amore és a Gina számokon kívül olyan dalokat jegyzett, mint a Link a lány, a Si-bap-bap-du-bap, Kolibri Panzió, Bossa Nova Senorita és az Oh-la-la.

1987-ben Zsoldos “Dedy” Gáborral együtt kiléptek a Dolly Rollból. Kisszabó Gáborral, az Első Emelet basszusgitárosával megalapították a Step együttest. Itt játszott még Fehér Attila (gitár) és Popper Péter (billentyűs hangszerek). 1989-ben kilépett az együttesből- 1991-ben jelent meg első szólólemeze, Homokot szór a szemembe címmel.

Két évvel később újabb albummal – Más leszek én – jelentkezett. 1998-ban az újra összeállt Dolly Roll zenekarral lépett fel. Néhány év kihagyás után 2001-ben tért vissza a Tedd a szívedre a kezed című albummal.

Szólj hozzá!

Felhívást indítottak az édesanyák számára

Életműdíjat kapott Farkas Bertalan