in

Folytatódik a Ridikül – íme a január 5-ei tartalom

A műsor január 5-én 17 órakor jelentkezik a Duna Tv-n. A Ridikül témája: Csodák pedig vannak!

Miklósa Erika, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő életében az első csoda az volt, amikor 17 évesen elkezdett énekelni és 19 évesen a legfiatalabbként szerzõdtették az Operaházba. 22 évesen pedig a nemzetközi karrierje is elindult. A másik óriási csoda az, hogy örökbe fogadhattak egy kislányt. Már kisgyermekként eldöntötte, hogy bárhogyan is alakul az élete, õ mindenképpen szeretne örökbe fogadni. Férje és az õ családjában is természetes volt ez a téma.

Nógrádi Csilla, klinikai szakpszichológus, kutató, író most a legnagyobb csodaként élte meg azt, hogy lányának a második szülésénél ott lehetett. A csoda mindennap itt van velünk. Ha képesek vagyunk beleköltözni a jelen pillanatba, az itt és mostba, akkor nagyon sok mindent észrevehetünk. Az éberség vihet a legközelebb a csodálatos dolgokhoz. Csilla véleménye szerint az álmok követéséhez bátorságra van szükségünk.

Vincze Zsuzsa, több non-profit szervezet marketing és kommunikációs munkáját segíti. Több betegség átvészelése után 19 évesen egyik napról a másikra elveszítette látását. Mindezek ellenére azt mondja, hogy nagyon sok csoda van az õ életében. Azonban a két legnagyobb Rumi és Dzsin. Rumi az elsõ vakvezetõ kutyája volt, Dzsin pedig az utódja. A kutyus képes Zsuzsa epilepsziás rohamát is elõre jelezni. Szerinte minden negatív dologban meg lehet találni azt, ami átfordítja a dolgokat pozitív irányba.

Szólj hozzá!

Videó: ilyen volt a tél 1942-ben – munkában a hómarók

Ez volt a tévében 1985. január 5-én