in

Görbe tükröt tart a világnak Szolnoki Péter és Haagen Imre közös dala

Az ország egyik legismertebb és legkedveltebb énekese Szolnoki Péter és Haagen Imre, színész-énekes, akit eddig leginkább a Drága örökösök című sorozat rosszfiújaként ismerhettünk, különleges hangvételű dalt írtak. A zenét Szolnoki Péter, a dalszöveget pedig Haagen Imre jegyzi. A Stex, azaz a pénz, az élet egyik mozgatórugója, ha tetszik, ha nem. Bár a dalszöveg görbe tükröt tart a társadalom elé, mégsem kell komolykodó hangvételre számítani. A Valami Amerikára utaló rockos hangszerelés ugyanis garantálja a populáris, mégis időtálló hangzást.

Haagen Imre részletezi, honnan jött az ötlet a Stex című dal elkészítésére?!

– Régóta mocorog bennem ez a téma, és úgy éreztem, valamilyen módon mindenképp dalba kell öntenem ezeket a gondolatokat. Hiszen a dal sokkal mélyebbre tud hatolni mint bármilyen más közlési forma. Persze amikor Szolnoki Petivel felmerült egy közös szerzemény ötlete, még szó sem volt duettről. Aztán valahogy megtörtént az, aminek meg kellett történnie. Az ő zenei világa valamint emberi mélységei passzolnak az én habitusomhoz, ráadásul régi barátság a miénk. Ha valakivel, akkor vele szívesen énekelek duettet, és ráadásul az sem egy mellékes szempont, hogy a dal üzenete nem adható át hitelesen akárkivel. Mivel van köztünk párhuzam is, meg némi ellentétes világ is, azaz legalább annyira hasonlítunk, mint amennyire különbözünk, ami egy alkotó folyamatban kifejezetten hatékony tud lenni, így adta magát, hogy együtt vigyük sikerre a dalt.

Szolnoki Péter örömmel dolgozik együtt a színész-énekessel.

– Imi évekkel ezelőtt kért tőlem egy dalt, amit megírtam, és meghangszereltem neki. Eltelt néhány év, amikor szólt, hogy elkészült a szöveg. Teljesen más köntösben felvette az alapot a zenekarával, majd megkérdezte, hogy mi lenne, ha duettben adnánk elő. Nekem nagyon tetszett az új, rockos hangszerelés és a szöveg önironikus témája, így felvettük az éneksávokat, majd egy újabb év elteltével klipet forgattunk belőle – mesélte a népszerű művész.

Haagen Imre azt is elárulta, mit üzen ezzel az egyedi szerzeménnyel, és milyen dalokkal készül mostanában?!

– A pénz és a siker elengedhetetlen a jó minőségű élethez, de azt sosem felejthetjük el, hogy messze nem minden. Persze amíg ezek nem adottak, az ember hajlamos becsapni magát, hogy pénz és siker nélkül nem élet az élet. Hiszek benne, hogy az ember számára nem csak a pénz kincs, és messze nem csak a siker lehet gyógyír a lélek bajaira és az élet nehézségeire. Két lemezem készül párhuzamosan. Az első Haagen album címadó dala a „Fénykép a jövőből” a napokban készült el, és jelenleg éppen a lemez utolsó simításai zajlanak. A zenei megosztókon a Stex mellett már meghallgatható néhány hangulat teremtő, mint például az „Édes kislányom” és az „Ennyi volt”, de a teljes Haagen albumra még várni kell. „Dalköltők Társasága” névre keresztelt formációmmal pedig régi magyar gyöngyszemeket dolgoztunk át. Mindkét album megjelenése idén tavaszra várható, a Grund Records gondozásában – zárta a színész-énekes.

A klip itt tekinthető meg:

 

Szólj hozzá!

Összetört szívek 1. évad 88. rész videa – nézd online

Hofi Géza – Odavagyok magáért