in

Gratulálunk! Andorai Péter életműdíjat kapott

Andorai Péter – Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor és Venczel Vera mellett – az az öt művész egyike, akinek pályáját a Magyar Filmakadémia Egyesület idén először életműdíjjal méltatja.

Az ünnepélyes díjátadóra az 5. Magyar Filmhét nyitóeseményén, 2019. április 22-én a budapesti Corvin moziban került sor.

A tervek szerint a Filmakadémia  minden évben életműdíjban részesít öt olyan művészt, akik nevüket beírták a magyar filmtörténelembe.

A Magyar Filmakadémia Egyesület az NMHH Médiatanácsa és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával idén 2019. április 22-27. között rendezi meg az 5. Magyar Filmhetet a Corvin moziban.

Andorai Péter a Nemzet Színésze címmel és Prima díjjal kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész 1976-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Kamera elé először a Grunwalsky Ferenc rendezte Vörös rekviemben állt. Pályája során közel 90 filmben láthatta a közönség, köztük olyan alkotásokban, mint a Bizalom, a Szabadíts meg a gonosztól, a Mephisto, az Egymásra nézve, a Hajnali háztetők, az Eldorádó, a Roncsfilm, a Csinibaba és A napfény íze. Az Enyedi Ildikó által rendezett Simon mágus címszerepéért ő lett a legjobb férfi főszereplő a 30. Magyar Filmszemlén és több fesztiválon is elnyerte a legjobb alakításnak járó díjat.

Az ünnepélyes díjátadóra az 5. Magyar Filmhét nyitóeseményén, 2019. április 22-én a budapesti Corvin moziban került sor.

Az életműdíj Varga Viktor ötvösművész alkotása. A tervek szerint a Filmakadémia  minden évben életműdíjban részesít öt olyan művészt, akik nevüket beírták a magyar filmtörténelembe.

Szólj hozzá!

Pogány Judit kapja idén a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját

Nemes Jeles László nyerte a legjobb rendező díját Pekingben