in

Grétsy László gratulált A Dal 2016 elődöntősének

Grétsy László magyar nyelvész nevét legtöbben az „Álljunk meg egy szóra” című televíziós nyelvápoló sorozat szaktekintélyeként ismerhette meg az ország.

A korábbi televíziós személyiség ezúttal „A Dal 2016”-ban versenyző Benji „Kötéltánc” című dalának szövegéhez gratulált. – közölte a Mosaiconline.hu.

Hujber Szabolcs a dal egyik szövegírója közösségi oldalán tette közzé; „A nap meglepetése: Grétsy tanár úr gratulált a Kötéltánc dalszövegéhez.”

„A Kötéltánc üzenete, hogy nem szabad feladni az álmaink. mindig óvatosan, de magabiztosan kell lépkedni tovább a céljaink felé, ahogy ezt egy kötéltáncos is teszi.”
– jegyzi meg hazai Eurovíziós dalválogató középdöntőse, Benji, a dal előadója és hozzátette:

„Nagy öröm számomra, hogy magyar dallal vagyok jelen „A Dal 2016” műsorában. Azt érzem sikerült egy olyan témát választanunk, ami mindenkihez tud szólni. Lehet, hogy éppen emiatt közhelyesnek is tartható a téma, de a szöveg megfogalmazása ezt ellensúlyozza. Magaménak érzem a szöveget, hiszen én is komoly hullámvölgyeket éltem meg az elmúlt években, de nem adtam fel az álmom!”

Kötéltánc című versenydalt a fiatal előadókat felkaroló producer, Máté Gyárfás, Pál Benjámin énekes-dalszerző, valamint a Péterfy Bori & Love Bandnek írt szövegeiről ismert Hujber Szabolcs jegyzi.

Íme a gratulációt kiérdemlő dalszöveg

Szólj hozzá!

Elhunyt Vasicsek János

Rossz hírt közöltek a körmendi böllérverseny szervezői