in

Gyászhírt közölt a budapesti Operaház – Elhunyt Erdélyi Alice

Életének 92. évében elhunyt Erdélyi Alice, az Operaház egykori magántáncosa.

Tanulmányait az Operaház balettiskolájában Nádasi Ferenc növendékeként végezte, majd 1943-tól 30 éven keresztül a társulat tagja volt. Első szólószerepét, A babatündér egyik kis bohócát még növendékként alakította, majd a világháború után sorra kapta a feladatokat Jan Ciepliński, Nádasi Ferenc és Harangozó Gyula egyfelvonásosaiban és operai balettbetétekben.

1950-től az Opera magántáncosa lett és sorra kapta a szóló szerepeket – A diótörőben, a Párizs lángjaiban, A hattyúk tavában, A bahcsiszeráji szökőkútban, a Giselle-ben és a Gajane című darabban. Pályája során számos alkalommal táncolta a Bihari nótájában Esztit majd Ilonát, a Keszkenőben Marikát, a Coppéliában pedig a címszerepet. Nyugdíjba vonulását követően a Budai Táncklub elismert mestere lett.

Részvétünk a családnak!

Szólj hozzá!

Elhunyt Wichmann Tamás

Megrendítő üzenet! Így búcsúzott Wichmann Tamástól egykori versenytársa